Társoldalunk:

Elismerte hibáját a saját meccseire fogadó pólóbíró

2015.09.22. 19:59

A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága kedden megkezdte a fegyelmi eljárást Horváth Csaba játékvezető ellen, aki több alkalommal is az általa vezetett meccsekre fogadott az előző idényben.

"A mai napra kitűzött tárgyaláson a Bizottság teljes létszámban képviselte magát, és megjelent Horváth Csaba is, aki saját maga képviseletét látta el. Együttműködő volt, nyilatkozatot tett, amely szinte mindenben megegyezett azzal, amelyet a nagy nyilvánosság előtt is megfogalmazott. Elismerte, hogy hibázott" - mondta az MVLSZ honlapjának Deák Péter, az fb elnöke.

Mindehhez hozzátette, hogy Horváth Csabával megállapodtak abban, hogy a szabályoknak megfelelően "a tényállást teljes mértékben meg próbáljuk felderíteni és felállítani". 

Mint mondta, most az adatgyűjtés folyik, s további bizonyítási eljárás lefolytatására van szükség. Az fb meghosszabbította az első fokú tárgyalás időtartamát, s a testület következő - várhatóan harminc napon belül megtartott - ülésén várhatóan már döntés születhet az ügyben.

A magyar szövetség júliusban kapott jelzést a Szerencsejáték Zrt.-től arról, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető több általa vezetett mérkőzésre is fogadásokat kötött.