Vágólapra másolva!
A jövő februárban sorra kerülő budapesti olimpiai selejtezőtorna előtt az orosz profiligában szereplő Szpartak Moszkvával játszhat felkészülési mérkőzést a magyar jégkorong-válogatott a Papp László Sportarénában.

Jelenleg a barátságos találkozó pénzügyi feltételeiről folynak még a tárgyalások, de jó esély van arra, hogy október elején-közepén hivatalossá váljon az orosz együttes magyarországi fellépése.

Az összecsapásra a tervek szerint február 9-én kerülne sor, a 2018-as pjongcsangi téli olimpia selejtezőtornáját - amelyen a lengyel, a holland, s egy előselejtezőből felkerült csapat lesz a válogatott ellenfele - február 11. és 14. között rendezik meg, szintén a Papp László Sportarénában.

A Szpartak egy márkanév

Georgij Kobjljanszkij, a KHL alelnöke azt mondta, a moszkvai együttes várhatóan a legerősebb összeállításában utazik Budapestre, s azért ők jönnek, mert a Szpartak egy Magyarországon és világszerte ismert márkanév, amely iránt nagyszámú közönség érdeklődik.

A Szpartak egy év után tért vissza a KHL-be Forrás: Facebook/HC Spartak

Hozzátette, a Szpartak a tavalyi szezont pénzügyi okok miatt kénytelen volt kihagyni a KHL-ben, mostanra azonban újjászervezték, s bár nem kezdte jól az idényt - a 24. helyen áll a 28 csapatos bajnokságban -, az alelnök biztos abban, hogy

az évad végén a legjobb 12 együttes között lesz

.

Jó erőfelmérő lehet

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) főtitkára azt mondta, a Szpartak elleni mérkőzés nagyon jó erőfelmérő lesz a válogatottnak a selejtezőtorna előtt, valamint köszönetet mondott a Papp László Sportarénának az eddigi közreműködésért és a helyszín biztosításáért.

A Szpartak Moszkva négyszer, 1962-ben, 1967-ben, 1969-ben és 1976-ban nyert bajnoki címet még a Szovjetunió ideje alatt, vezetőedzője most a játékosként a tengerentúli NHL-ben egy évtizedet légióskodó, világbajnok German Tyitov. A keretben szerepel többek között a legendás, kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Vlagyimir Krutov fia, Alekszej.