Vágólapra másolva!
A harmadik fordulóban is remekelt a Capo d'Orlando kosárlabdacsapatában Perl Zoltán, aki a nyáron Szombathelyről szerződött az olasz élvonalba.

A válogatott keretbe is behívott játékos a bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a Bolognában aratott 76-64-es győzelem alkalmával 32 perc alatt 12 pontot és 7 lepattanót gyűjtött. A BasketItaly.it az első fordulóhoz hasonlóan a 20 éves magyar légióst választotta a meccs legjobbjává, és ugyanígy vélekedett a klub honlapja is.

Úgy játszik, mint aki már régóta Olaszországban légióskodna https://www.facebook.com/orlandinabasket?fref=ts

"Perl az egyik legnagyobb meglepetése az idei szezonnak, úgy szárnyal a pályán, mint a tíz éve a Serie A-ban kosarazó veteránok. Annak ellenére, hogy csak húszéves, mindhárom meccsén magas szinten játszott, fényes jövő várhat rá" - emelte ki a BasketItaly.it.

Perl júniusban két évre írt alá a szicíliai klubhoz, amely 2/1-es győzelmi mérleggel a hetedik a 16 csapatos Serie A-ban. Hanga Ádám együttese, a spanyol Vitoria a második fordulóban 82-75-re verte az Obradoirót, így két forduló után százszázalékos, s a harmadik helyen áll. A magyar játékos kezdőként 20 perc alatt 6 pontot dobott.