Vágólapra másolva!
A budapesti Syma Csarnok ad otthont november 28-án a kosárlabda All Star-gálának.

A szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a 20.15 órakor kezdődő mérkőzésen Kelet és Nyugat válogatottja csap össze. Az eseményre ezúttal is a szurkolók állítják össze a kezdőcsapatokat: a férfi élvonalbeli együttesek játékosaira hétfőtől november 22-én éjfélig lehet szavazni az esemény hivatalos internetes oldalán (http://allstar.kosarsport.hu/).

Hogy melyik két-két szakvezető irányítja a keleti, valamint a nyugati csapatot, a november 21-én befejeződő bajnoki forduló után derül ki, mivel a hagyományoknak megfelelően a bajnokságban a gála előtt legjobban álló két-két csapat edzői ülhetnek le a kispadra. Jegyek a Simple mobil alkalmazással 1900 forintért kaphatók, a tex.hu-n keresztül pedig 2500 forintos áron vásárolhatók meg hétfőn déltől.