Vágólapra másolva!
Az eddig halványan teljesítő Edmonton Oilers sorozatban negyedik győzelmét aratta az NHL-ben.

A kanadai együttes Taylor Hall hosszabbításban ütött góljával 4-3-ra verte a San Jose Sharks csapatát, amely megszakítás nélkül ötödször kapott ki.

Érdekesség, hogy Todd McLellan, az Oilers vezetőedzője az elmúlt idényben még a rivális trénere volt, és most találkozott először korábbi klubjával.

A két ősi rivális, a Montreal Canadiens és a Boston Bruins összecsapását a vendég amerikai gárda nyerte úgy, hogy a harmadik harmadban 42 másodperc alatt fordított. Az alapszakaszban a Bruins 2014. március 12. óta - hét vereség után - először tudta legyőzni a Canadienst. A Keleti főcsoportban éllovas kanadai csapat ebben az idényben először kapott ki sorozatban háromszor.

A Vancouver Canucks két svédnek, Henrik Sedinnek és Alexander Edlernek köszönhetően verte a New York Rangerst 2-1-re, a hazaiak majdnem másfél hónap után tudtak két egymást követő találkozón nyerni.

A Pittsburgh Penguins 1-2 után az utolsó harmadban 3 perc 24 másodperc alatt háromszor is betalált a vendég Colorado Avalanche-nek, így sikerült otthon tartania a két pontot.

eredmények:
Montreal Canadiens - Boston Bruins 1-3
Edmonton Oilers - San Jose Sharks 4-3, hosszabbítás után
Colorado Avalanche - Pittsburgh Penguins 2-4
Vancouver Canucks - New York Rangers 2-1