Csak a győzelem számít Litvánia ellen

Hetényi Zoltán és Rajna Miklós, jégkorong
Budapest, 2016. február 9. Hetényi Zoltán (b) és Rajna Miklós kapusok az olimpiai selejtezőre készülő magyar jégkorong-válogatott edzésén a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. február 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Este 19.30-kor megkezdi olimpiai selejtezőjét a magyar jégkorong-válogatott, a Papp László Sportarénában Litvánia lesz az ellenfél. A győzelem alapelvárás lenne egy olyan ellenféllel szemben, amelyet eddig tizenkét mérkőzésből tizenegyszer legyőztünk.

"Mi vagyunk a legelőkelőbb helyen kiemelt csapat, és ennek megfelelően kell játszanunk, de a sportban nincs garancia a sikerre. Minden ellenfelünket tiszteljük, és célunk, hogy napról napra egyre jobban játszunk" - nyilatkozta Chernomaz.

A magyarok sorrendben a litvánokkal, az észtekkel, majd végül a lengyelekkel találkoznak a Papp László Budapest Sportarénában csütörtöktől vasárnapig. A világranglistás helyezések alapján a hazaiak a legerősebbek - egyedül ők játszanak a világ élvonalában -, ugyanakkor a lengyeleket tavaly áprilisban, a krakkói divízió I-es vb-n csak nagy csatában sikerült legyőzniük.

Hetényi Zoltán és Rajna Miklós Forrás: MTI/Kovács Tamás

A litvánokkal szemben 12 mérkőzésből 11 győzelem és egy vereség, az észtek ellen hat találkozón két-két győzelem, vereség és döntetlen, a lengyelekkel szemben pedig 16 győzelem, 6 döntetlen és 29 vereség a mérleg.

A tornáról - amelynek valamennyi mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport - csak a győztes jut az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe. Továbbjutás esetén valószínűleg Rigában lép pályára a Chernomaz-csapat Lettország, Németország és Ausztria ellen.

A magyarok mérkőzéseire minden jegy elkelt. Az első napi, litvánok elleni összecsapás után a szurkolók plüssfigurákat dobhatnak a jégre, ezeket majd kórházban ápolt gyermekeknek juttatja el a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ).