Vágólapra másolva!
Változatlanul menetel a listavezető Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban, sorozatban a 46. alapszakasz-győzelmét aratta hazai pályán, tovább javítva ezzel a ligarekordot.

A címvédő csapat a legutóbbi játéknapon a Utah Jazzt verte 21 ponttal, és 57/6-ra módosította győzelmi mérlegét. Az oaklandiek sztárjai közül Klay Thompson 23, az előző idény legjobbjává választott Stephen Curry pedig csak 12 ponttal zárt - a nagyszünet előtti pillanatban a saját térfeléről dobott be egy triplát.

Az Oklahoma City főként Russell Westbrook elképesztő tripla-duplájának (három statisztikai mutatóban is két számjegyű teljesítményének) köszönheti a sikerét a Los Angeles Clippers ellen.

A Thunder ásza 25 ponttal, 20 gólpasszal és 11 lepattanóval

járult hozzá a győzelemhez, ilyen adatsorral legutóbb - egy lepattanó híján - a legendás Magic Johnson rukkolt elő 1988-ban.

Russell Westbrook Forrás: AFP

A Boston már sorozatban 14 hazai győzelemnél tart, a Charlotte pedig utóbbi 13 meccséből a 11-ediket nyerte meg. A Hornetsben a 35 pontos Kemba Walker egymás után negyedszer érte el a 30 pontot. A játéknap legjobb dobója mégsem ő, hanem a New Orleans-i Anthony Davis lett 40 ponttal. A sereghajtó Philadelphia sorozatban 13. vereségével rontotta mutatóját 8/56-ra.

Eredmények:
Charlotte Hornets-New Orleans Pelicans 122-113
Philadelphia 76ers-Houston Rockets 104-118
Boston Celtics-Memphis Grizzlies 116-96
Milwaukee Bucks-Miami Heat 114-108
Dallas Mavericks-Detroit Pistons 96-102
Phoenix Suns-New York Knicks 97-128
Oklahoma City Thunder-Los Angeles Clippers 120-108
Sacramento Kings-Cleveland Cavaliers 111-120
Golden State Warriors-Utah Jazz 115-94