Ismét spanyol kapitányt kapott a férfi kéziválogatott

Xavier Sabaté, Veszprém, kézilabda
Zágráb, 2015. október 3. Xavier Sabaté, az MKB-MVM Veszprém edzője a horvát PPD Zagreb ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának harmadik fordulójában játszott mérkőzésen Zágrábban 2015. október 3-án. (MTI/EPA/Antonio Bat)
Vágólapra másolva!
Xavi Sabatét, az MVM Veszprém spanyol vezetőedzőjét nevezte ki a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda-szövetség. A tréner megbízatása a Magyarország-Szerbia vb-selejtező párharc végéig, azaz 2016. június 15-ig szól, a szakember munkájával párhuzamosan továbbra is ellátja teendőit a klubjánál.

„Örülünk, hogy Xavi Sabaté személyében megtaláltuk azt a szakembert, aki reményeink szerint kiharcolja a magyar válogatottal a franciaországi világbajnokságon való részvételt, egyúttal köszönjük az MVM Veszprémnek, hogy a bajnoki-, SEHA Liga- és Bajnokok Ligája-végjáték idején lehetővé tette a tréner kettős szerepvállalását” – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára.

„Az elnökség döntésének megfelelően olyan edzőt kerestünk, aki egyrészt kvalitásai alapján megfelelő jelölt, Magyarországon él, ismeri a mezőnyt és a válogatottnál szóba jöhető játékosokat.

Óriási kihívás előtt áll a nemzeti csapat,

Xavi Sabatéval azonban képesnek érezzük az együttest arra, hogy sikerrel vívja meg a szerbek elleni vb-kvalifikációs párharcot.”

Xavier Sabaté Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

Marosi László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke is úgy vélte, jó megoldás született. „Valamennyi érintett rendkívül pozitívan állt hozzá a tárgyalásokhoz, Sabaté mester és a veszprémi klub is, mindenki a megoldást, a megegyezést kereste a válogatott érdekében, amit ezúton is köszönünk a szövetség nevében” – mondta.

Nem a fiatalításban gondolkodik

A magyarul kiválóan beszélő spanyol szakember nagy megtiszteltetésnek érzi a feladatot.

mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a csapat ott lehessen a 2017-es világbajnokságon. Ezt most a legfontosabb feladat, ezért most csak ebben gondolkodom, nem pedig fiatalításban. A jelenlegi helyzetben mindenkinek maximálisan kompromisszumra készen kell hozzáállnia a válogatott felkészüléséhez, az edzőtáborokhoz és a mérkőzésekhez is, csak ez vezethet sikerre. A megegyezés záloga ezúttal is az volt, hogy egyesületem, az MVM Veszprém rendkívül nyitottan állt az ügyhöz. Mondanom sem kell, a veszprémi sikerek és a veszprémi munka a következő hónapokban is ugyanolyan fontos számomra, mint az eddigiekben” - mondta el Xavi Sabaté.

Amit Sabatéról tudni kell

Xavi Sabaté 1976-ban született, játékosként a Barcelonában szerepelt, kapusként. 2010-ig a katalán együttes utánpótlásedzőjeként, majd 2012-ig az Antequera másodedzőjeként dolgozott. 2012 nyarától a Veszprém másodedzője, 2015 szeptemberétől a BL-döntős együttes vezetőedzője.

Sabaté veszprémi szerződése 2017. június 30-ig szól Forrás: mkb-mvmveszprem.hu

A magyar bajnoki címvédő szakvezetőjeként megnyerte a SEHA-liga alapszakaszát, a Bajnokok Ligája A-csoportjában pedig a 2. helyen végzett, a többi között legyőzve a Paris St. Germain, a Flensburg-Handewitt és a THW Kiel csapatát, klubjával jelenleg a K&H férfikézilabda-liga rájátszására és az ukrán Motor Zaporozsje elleni BL-nyolcaddöntőre készül.

Az új szövetségi kapitány hamarosan kijelöli segítőit is, majd új szerepében 2016 áprilisában Toulonban debütál, az olimpiai- és világbajnoki címvédő Franciaország ellen. Xavi Sabaté elmondta azt is, hogy mindenképpen magyar szakember lesz a válogatott másodedzője.