Vágólapra másolva!
A Dunaújvárosi Kohász KA csarnoka nem felel meg az elvárásoknak, ezért nem fogadhatja hazai pályán a német TuS Metzingen együttesét a női kézilabda EHF-kupa döntőjében.

A magyar csapat vasárnap idegenben lőtt több góllal búcsúztatta a dán Randers HK-t az elődöntőben, így 13 év után szerepelhet ismét egy nemzetközi kupasorozat fináléjában.

A klub honlapján hétfőn Szemenyei István ügyvezető elmondta: az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) márciusi határozata szerint a dunaújvárosi sportcsarnok a közelmúltban elvégzett fejlesztések ellenére sem alkalmas a döntő megrendezésére. Ezt támasztja alá az is, hogy a Randers játékosai

nem voltak hajlandóak az öltözőben zuhanyozni a vasárnapi meccs után.

Nem alkalmas a csarnok

"Tudomásul kell vennünk, hogy olyan színvonalú körülményeket kell teremtenünk, amelyek egy európai kupadöntőhöz illenek" - mondta a klubvezető. Hozzátette: a dunaújvárosi jégcsarnok szintén nem alkalmas, az átalakítása óriási összegeket emésztene fel, ráadásul nem is szerepel jelenleg az EHF-nél nyilvántartott csarnokok között.

A Dunaújváros nem játszhatja hazai pályán a döntőt Forrás: duol.hu

A DKKA három lehetséges helyszínt is megjelölt, de az csak a keddi sorsolás után derül ki, hogy a Veszprém Arénában, a Syma Csarnokban, vagy a Dabasi Sportcsarnokban fogadja-e Konkoly Csaba vezetőedző német együttesét.