Társoldalunk:

Nagy László nem fél a macedónok tüzétől

2016.04.22. 12:35

Nehéz párharcra számít az MVM-Veszprém, amely a macedón Vardar Szkopje ellen vív negyeddöntőt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szombaton idegenben és jövő szombaton hazai pályán. A tét a május végi kölni Final Fourba jutás.

A magyar bajnok és kupagyőztes ebben az idényben háromszor találkozott a Szkopjéval, és a SEHA Ligában minden alkalommal hatalmas csatára kényszerült, igaz, egyszer sem kapott ki. November 10-én Veszprémben 24-24, március 8-án Szkopjéban 30-30, a sorozat április 3-i, varasdi döntőjében pedig 28-26 lett a végeredmény.

A Veszprémtől több kell

A Vardar nagyon készül, hiszen fennállása legnagyobb sikere lenne, ha végre bejutna a négyes döntőbe. A veszprémiek már kétszer jártak ott, 2014-ben a negyedik, tavaly pedig a második helyen zártak. A magyar csapat 2002-ben ugyancsak volt finalista, de akkor oda-vissza kellett játszania a Magdeburggal. A Veszprém múlt vasárnap Debrecenben csak hétméteres párharcban tudta legyőzni legnagyobb hazai ellenfelét, a MOL-Pick Szegedet az MK döntőjében, és annál a játéknál mindenképpen több kell a Szkopje ellen.

Nagy László szerint maximális összpontosítás kell a csapattólForrás: MTI/Kovács Anikó


Nagy László, a magyar együttes sztárja - aki 2005-ben és 2011-ben a Barcelonával nyert már BL-t - elmondta: végig maximálisan kell összpontosítaniuk, hiába ismerik jól a Szkopjét. Hozzátette: az idegenbeli hangulat nem zavarja őket, hiszen a veszprémi közönség hasonló módon tüzeli őket, mint a macedónok a saját játékosait. 

"Mindenképpen nyernünk kell Szkopjéban" - jelentette ki felszállás előtt Mikler Roland, a Veszprém kapusa. "Nemcsak azért, hogy ne legyen túl nehéz a visszavágó, hanem azért is, hogy növekvő önbizalommal érkezhessünk Kölnbe. Harmadszor is ott leszünk a BL négy legjobb csapata között, várhatóan a Barcelona, a PSG és a Flensburg társaságában. De nem szabad elfelejtenünk, a Vardar jó, egyre jobb csapat, nincs gyenge pontja: veszélyesek az átlövőik, harcosak a beállóik, kiválóak a szélsőik. Nagyon meg kell majd dolgozni a győzelemért, mint legutóbb a SEHA-liga döntőjében" - mondta a Telekom Sporthír Szolgálatának a játékos. 

Egy nagyágyú biztosan kiesik majd

A Veszprém - miután második lett csoportjában - a nyolcaddöntőben simán, 70-52-es összesítéssel búcsúztatta az ukrán Motor Zaporizzsját, míg a csoportharmadik Vardar idegenbeli 30-30-cal és hazai 25-24-gyel ment tovább a lengyel Wisla Plockkal szemben.

A negyeddöntőben kerül sor a 9-szeres bajnok (1991, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2005, 2011, 2015), címvédő Barcelona és a háromszoros győztes (2007, 2010, 2012), 2015-ben negyedik THW Kiel összecsapására, azaz az egyik nagyágyú biztosan hiányozni fog Kölnből. Érdekesség, hogy a Final Four 2010 óta íródó történetében sosem volt címvédés.

A spanyol Barcelona játékosai ünnepelnek a bajnoki trófeával, miután 28-23-ra legyőzték az MKB-MVM Veszprémet a kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében 2015-benForrás: MTI/EPA/DPA/Marius Becker

A szezonra alaposan megerősödött, a csoportját éppen a Veszprém előtt megnyerő francia PSG a kétszeres bajnok (1992, 1993) Zagrebbel, míg a tavaly és 2013-ban BL-harmadik lengyel Kielce a 2014-es bajnok német Flensburg-Handewitt küzd.

A párharcok győztesei vesznek részt a május 28-29-i kölni Final Fourban. Az elődöntő sorsolását május 3-án rendezik.


A negyeddöntők időpontjai:
Vardar Szkopje (macedón)-MVM Veszprém
1. mérkőzés: szombat, 16.00, Szkopje
visszavágó: április 30., 17.30, Veszprém

PDD Zagreb (horvát)- Paris Saint-Germain (francia)
1. mérkőzés: szombat, 20.30, Zágráb
visszavágó: május 1., 17.00, Párizs

Flensburg-Handewitt (német) - Kielce (lengyel)
1. mérkőzés: szombat, 17.30, Flensburg
visszavágó: április 27., 18.30, Kielce

THW Kiel (német)-Barcelona (spanyol)
1. mérkőzés: vasárnap, 19.30, Kiel
visszavágó: április 30., 18.30, Barcelona