Vágólapra másolva!
Nagy László biztos abban, hogy a Vardar ravasz meglepetésre készül a veszprémi visszavágón, miután hazai pályán elveszítette a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntéjének első felvonását. A veszprémiek kapitánya szerint nem lesz német csapat a kölni Final4-ban. 

Nagy László, az MVM Veszprém csapatkapitánya arra számit, hogy a saját pályáján legyőzött Vardar Szkopje edzője a jövő szombati BL visszavágóra olyan taktikát fog kitervelni, ami gondot okozhat a négyes döntőbe pályázó magyar bajnokcsapatnak. Érzése szerint a Xavier Sabatéhoz hasonlóan a spanyol iskolát képviselő

Raúl González új fegyvere a védelem átszervezése lesz,

és a visszavágón hatékonyabban fognak védekezni a magyar csapat átlövőin

„Teljesen más meccsre kell felkészülnünk, másra és az elmúlt szombatinál is nehezebbre – nyilatkozta Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. – Nekünk a veszprémi szurkolótáborunk előtt hoznunk kell majd a kötelezőt, miközben az ellenfelünk „rosszabb már aligha történhet velünk” alaphelyzetből nyitottabb és agresszívabb játékra fog törekedni."

Nagy László remekül védekezett Szkopjéban Forrás: MTI

A Veszprém remekül játszva, kiválóan védekezve bravúros győzelmet aratott Szkopjéban, ahol Mirko Alilovic kapus is extra teljesítményt nyújtott. "Büszkék lehetünk arra, hogy az első meccset idegenben három góllal megnyertük, de

az előnyt a világért sem szabad ledolgozhatatlannak hinnünk.

Én ugyanazt fogom tanácsolni a játékostársaimnak, mint a szkopjei csata előtt. Mind a két félidő első tíz percében kell a legjobban odafigyelnünk és jó válaszokat adni a húzásaikra."

Jó játékvezetés, higgadt játék

Nagy kiemelte, olyan játékvezetést kaptak, amit idegenben - különösen egy olyan csarnokban, mint a Jane Sandanski - nagyon ritkán kapnak meg akár a legnagyobb klubok is. „Egy rossz szót se szólhatunk a francia játékvezetőkre, akik az első perctől a lefújásig mesterien tartották a mérkőzést a kezükben, semmitől és senkitől sem hagyták magukat befolyásolni"

Cristian García Ugalde is remekül játszott a Vardar ellen Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

A magyar csapat kapitánya kiemelte, remek volt a hangulat a szkopjei csarnokban, de nem lesz rosszabb Veszprémben sem. "Biztos vagyok abban, hogy mi a szurkolóink sem hangtompítóval, hanem a szokásos hangszerekkel érkeznek majd a Veszprém Arénába, így most a Vardar játékosai szembesülnek majd azzal a nyomással, amit nekünk kellett jól kezelnünk. Számomra nyilvánvaló, hogy

úgy fognak kifutni a pályára, mint ha most kezdődne a versenyfutásunk.

És az sem kétséges a számomra, hogy Raúl Gonzalez – egy esetleges hazai kudarccal is számoló - 120 perces ütközetre készítette fel a játékosait."

Final Four először német csapat nélkül?

Nagy László még a vasárnapi negyeddöntős mérkőzések előtt arra tippelt, hogy idén az európai bajnokságok bajnokságaként emlegetett német Bundesligát úgy egészében keserű csalódás érheti, azaz a THW Kiel és a Flensburg-Handewitt is lemaradhat a kölni négyes döntőről.

Nagy László és Momir Ilic kulcsszereplők voltak Forrás: MTI/Kovács Tamás

„Úgy néz ki,hogy a tavalyi szereposztás egy helyen változik. Ismét a Final Four résztvevője lehet

a Barcelona, a Kielce és mi magunk, negyedikként és újoncként pedig a PSG

álmai valósulhatnak meg. Ez látszik valósszínűnek, de mint tudjuk, a versenysport már sokszor cáfolt rá a jóslatokra.” – egészítette ki a prognózisát Nagy László.

Nem tűnik rossz tippelőnek a magyar klasszis, hiszen a lengyel Kielce elhozott egy pontot Flesburgból (28-28), míg a THW Kielnek vasárnap a Barcelona ellen kellene kiharcolnia a kölni négyes döntőbe jutást.