Társoldalunk:

Újra a Kielt kell vernie a BL-döntőért a Veszprémnek

2016.05.03. 12:44

A német THW Kiellel találkozik az MVM Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. Tavaly szerencsét hozott a párharc a magyar kézibajnoknak, két éve viszont elbuktak ellenük a veszprémiek. 

Az Európai Kézilabda Szövetség bécsi sorsolásán kiderült, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan idén is a német THW Kielt kell legyőznie a Veszprémnek a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásért a kölni FinalFourban. 

A Veszprém két éve kikapott a németektől az elődöntőben, tavaly viszont legyőzte a kvázi hazai pályán játszó Kielt, és története során másodszor bejutott a fináléba, amit azonban a Barcelona ellen nem tudott megnyerni. 

Nagy László a Kiel ellen tavaly megnyert mérkőzésenForrás: MTI/EPA/DPA/Axel Heimken

A Veszprém idén a csoportkörben találkozott ellenfelével, Veszprémben izgalmas meccsen győzött, Németországban hasonlóan szoros összecsapáson egy góllal kikapott. A Kiel búcsúztatta a legjobb nyolc közé kerülésért a magyar bajnoki ezüstérmes MOL-Pick Szegedet.  

Régi ismerős új felállásban 

A THW Kiel mondható a Veszprém nemezisének, a magyar csapat évekene keresztül szenvedett a világklasszisok sorát felvonultató klub ellen, de csak részsikerek jöttek össze ellenük. Három évvel ezelőtt, Carlos Ortega első veszprémi évében még a negyeddöntőben, egy évvel később már a négyes döntő elődöntőjében szenvedett vereséget a Veszprém, mielőtt tavaly megtört a jég, és a veszprémiek jutottak tovább. 

Andreas Nilsson a Kiel ellenForrás: MTI/Kovács Anikó

A Kiel továbbra is a szűk elit tagja, de már nem olyan félelmetes ellenfél, mint 2015-ig szinte minden évben: míg tavalyig rendszerint két sornyi klasszis játszott a német csapatban, addig költségcsökkentés címszóval most már csak egy sornyi világsztárt küldhet pályára Alfred Gislason vezetőedző, a cserepadon jobbára tehetséges fiatalok ülnek. 

Ettől még persze elképesztően nagy csatára van kilátás, hiszen közel 20 ezer német szurkoló biztatja majd a Kielt, ráadásul a favoritnak tartott Barcelona kiejtése biztosan feltüzelte a Final Fourba gyakorlatilag meglepetésre jutott északnémet csapatot. 

Lesznek a 2016-os elődöntőben jó néhányan, akik egykori csapatuk ellen lépnek pályára. A kieliek jobbátlövője, Marko Vujin éveken át szolgálta a Veszprémet, míg Momir Ilic, Aron Palmarsson és az éppen sérüléssel bajlódó Christian Zeitz a német csapatot hagyta ott a Veszprém kedvéért. 

A másik ágon a Vive Kielce a francia PSG-vel találkozik, a finálét május 29-én rendezik. 

A Kiel hétből hatodszor lesz ott a Final4-ban

A veszprémi csapat honlapján nyilatkozott Xavi Sabate, aki szerint nincs kimondott favoritja a négyes döntőnek, négy egyformán erős csapat jutott el Kölnbe. "Ez lesz a Bajnokok Ligája történetének hetedik négyes döntője és a THW Kiel a hatodik alkalommal lesz ott. Ez is bizonyítja, hogy milyen erős és tapasztalt az ő csapatuk, hiszen bejutni a Final4-ba nagyon-nagyon nehéz. Sok sérültjük volt ebben a szezonban, ám közülük többen felépültek. Kölnben minden csapat komoly játékerőt képvisel, az elmúlt két évben megtapasztalhattuk milyen nehéz a Final4-ban játszani."

Cristian Ugalde szerint idén végre összejöhet minden veszprémi álma, a BL-győzelem. "A Kiel szinte otthon fog játszani, rengeteg német drukker előtt. Mindig nehéz ellenük Kölnben. Igaz, hogy a negyedikek lettek a csoportunkban, de ez a csoport rendkívül erős volt. Úgy érzem a Kiel egyre jobb és jobb. Esélyük van megnyerni a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját is. De be akarunk jutni a döntőbe, és úgy érzem, hogy most harmadszorra eljön a mi pillanatunk, és valóra váltjuk mindenki álmát Veszprémben."

Bizakodnak a veszprémiekForrás: MTI/Kovács Anikó

Niclas Ekberg, a Kiel játékosa: Jól ismerjük a Veszprémet, jól fel fogunk készülni ellenük. Nehéz lesz, de bármi megtörténhet a kézilabdában."