Vágólapra másolva!
A címvédő és olimpiai bajnok kanadai válogatott harmadik mérkőzését is megnyerte az oroszországi jégkorong-világbajnokság magyar érdekeltségű, szentpétervári csoportjában.

Az ellenfeleknek nem sok jót jelent, ha a győzelem napján, vagyis a második világháború európai befejezésének évfordulóján Oroszország ellen játszanak, és Szergej Bobrovszkij áll a kapuban. A 27 éves orosz kapus ugyanis mind a 27 lövést leszedte a lettek ellen, és ezzel zsinórban harmadszor hozta le kapott gól nélkül a május 9-én, vagyis a nemzeti ünnepen esedékes mecset.

Pedig a lettek összesen 12 percet játszhattak emberelőnyben, ebből három percet 5 a 3-ban, mégsem sikerült legyőzniük Bobrovszkijt. Az első harmadban még tartották magukat a lettek, de az eddigi legjobb teljesítményét nyújtó házigazda a két gólt ütő, a másik kettőnél pedig gólpasszt jegyző Panarin vezérletével 4-0-ra győzött.

Csodálkozunk, hogy nem kaptak gólt az oroszok, mikor így védekeztek? Forrás: AFP

A csehek 0-2-ről verték a svédeket

Az esti svéd-cseh rangadón a skandinávok egy harmad alatt elhúztak két góllal, de a csehek nagyon megnyomták a középső 20 percet, 3-0-ra nyerték ezt az etapot, és végül 4-2-vel húzták be a meccset, és ezzel vezetik a csoportot.

A magyar csoportban Kanada a tavalyi 9-0 után ezúttal 8-0-ra mosta le Fehéroroszországot. Pedig a beloruszok jól kezdtek a címvédő ellen, de a lehetőségeket elpuskázták, Kanada pedig a 17. percben Brassard emberelőnyös góljával megtörte őket.

3 meccs 20 kapott gól

A második harmadban jött a lavina, a beloruszok ugyanúgy négy gólt nyeltek be ebben a szakaszban, mint mi vasárnap, de nekik nem sikerült bevinni a becsületgólt. A vége 8-0 lett, a beloruszok három meccsen 20 gólt kaptak, de most jönnek számukra a nyerhető találkozók, persze el tudnánk viselni, ha az utolsó csoportkör után is mögöttünk lennének.

Romokban a fehéroroszok Forrás: AFP

A finnek is háromból hármat nyertek

A finn-amerikai derbit úgy harangozták be, mint a két a szupertini, Laine és Matthews párharcát, szakértők szerint kettőjük közül kerül ki az NHL draftjának első választottja. A meccs végül nem róluk szólt, Matthews ugyan jegyzett egy gólpasszt, de most nem villogott sem ő, sem Laine, ennek ellenére így is nagyon izgalmasra sikerült a csata.

A finnek két gyönyörű góllal elmentek 2-0-ra, de a nagyon harcos amerikaiak egyenlíteni tudtak, ám az utolsó szó a szurkolóik miatt hazai pályán játszó finneké volt, Barkov váratlan és zseniális passzát Komarov söpörte be. A finnek háromból hármat nyertek, az amerikaiaknak ez volt a második zakójuk, hiszen Kanadától is kikaptak.

jégkorong-világbajnokság, 3. forduló, A csoport:
Oroszország - Lettország 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)
gól: Panarin (21., 58., a második emberelőnyből), Dadonov (28.), Sipacsjov (48.)

Svédország - Csehország 2-4 (2-0, 0-3, 0-1)
gól: Rosen (10.), Lundberg (20., emberhátrányból), illetve Pastrnak (27.), Kovar (34.), Birner (38., 55., az első eh.)

Az állás: 1. Csehország 8 pont/3 mérkőzés, 2. Oroszország 6/3, 3. Svédország 5/3, 4. Dánia 3/2, 5. Kazahsztán 2/2 (7-8), 6. Svájc 2/2 (5-7), 7. Norvégia 2/2 (4-6), 8. Lettország 2/3 (4-10)

B csoport:
Kanada - Fehéroroszország 8-0 (1-0, 4-0, 3-0)
gól: Brassard (17., ee.), Perry (22.), O'Reilly (24., eh.), Duchene (32., 42., az első ee.), Hall (32.), Stone (50.), Matheson (54., ee.)

Finnország - Egyesült Államok 3-2 (2-1, 0-0, 1-1)
gól: M. Koivu (10.), Pihlström (13.), Komarov (45., ee.), illetve Vatrano (14.), Murphy (41.)

Az állás: 1. Kanada 9 pont/3 mérkőzés (20-2), 2. Finnország 9/3 (14-5), 3. Szlovákia 6/2, 4. Egyesült Államok 3/3, 5. Franciaország 2/2, 6. Németország 1/2, 7. Magyarország 0/2 (2-11), 8. Fehéroroszország 0/3 (5-20)