Vágólapra másolva!
2007 óta a bukaresti önkormányzat bőkezűen támogatja a helyi klubokat, ennek hatását élvezhette a hétvégén a CSM női kézilabdacsapata is, amely kisebb világválogatottat összevásárolva célba ért, és megnyerte a Bajnokok Ligáját. De éppen a politika kiszámíthatatlansága és a korrupciós vádak miatt bizonytalan a jövője.

A román lapok sem tudják pontosan, mi lesz Kim Rasmussennel, a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának edzőjével. A dán szakemberről az a hír járja, hogy a magyar szövetséggel tárgyal, és ő lehet majd az új női kapitány – a tárgyalásról szóló információt az MKSZ is megerősítette –, ugyanakkor több más pletyka is tartja magát.

A Prosport.ro vasárnap még azt írta, Rasmussen három új ajánlat közül választhat, a magyarok mellett ugyanis a dán és a svéd szövetség is megkörnyékezte. Márpedig ha a életvitelszerűen Budapesten kell élnie, akkor hoznia kellene a családját is, ebben az esetben a skandináv ajánlatok előnyt élvezhetnek.

Nem tudni még, Kim Rasmussen hogyan dönt Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A szakember akkor annyit mondott, majd másnap elmondja, hol folytatja, de hétfőn nem történt meg a nagy bejelentés. Az MKSZ elnöksége információnk szerint hétfőn nem egyeztetett ebben a kérdésben, közben a Gazeta Sporturilor úgy tudja, a CSM vezetése úgy ajánlattal állt elő az immáron BL-győztes szakember felé, aki akár maradhat is a román fővárosban.

Már tárgyalt Rasmussennel a CSM

A Puterea.ro portál közben interjút készített Bogdan Vasiliuval, a CSM klubelnökével, aki elárulta, a Final Four után azonnal leült tárgyalni Ramussennel.

"Gratulálok magamnak, hogy őt választottam edzőnek, és a BL-győzelemmel bizonyított. Azt hallottam, hogy Rasumussen szeretett volna megegyezni a magyarokkal, hogy női kapitány legyen, de úgy vélem, nálunk is szívesen maradna. Mindent megteszünk, hogy megtartsuk őt. Ha nem sikerül, akkor van több ötletünk is. Csak külföldi edzőben gondolkodunk, az egyik lehetőség Jakob Vestergaard lenne, de van még egy francia és egy spanyol jelöltünk is." – mondta Vasiliu.

Pénzözön és korrupció

A Foter.ro írása alapján pénzben nincs hiány, 2007 óta ugyanis a bukaresti önkormányzat bőkezűen támogatja a helyi klubokat. Akkor Sorin Oprescu főpolgármester fejéből pattant ki az ötlet, azóta ömlenek az adófizetők eurómilliói a kézilabda mellett kosárlabda-, röplabda-, rögbi-, atlétika-, sakk- és motorsport-szakosztályokkal rendelkező klubba. Elég sikeresen, hiszen a női röplabda-csapat is nyert idén egy európai trófeát, a Challenge-kupát, de a férfi kézilabdázók és kosárlabdázók is eljutottak a nemzetközi kupákba – írja a portál.

Oprescut ugyan időközben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) kivonta a forgalomból, és éppen a politika kiszámíthatatlansága miatt a CSM jövője bizonytalan.

Komoly változások a nyáron

A BL-győztes CSM csapatából a nyáron távozik a brazil világbajnok kapus, Mayssa Pessoa (Vardar), a szintén világbajnok Ana Paula Rodrigues (Odense) és Fernanda da Silva (Bietigheim), a dán Maria Fisker (Randers) és az orosz Jekatyerina Vetkova (Toulon). A menedzsment azonban abban bízik, hogy az erősítés elég lesz ahhoz, hogy az európai élmezőnyben maradjon a csapat. A román válogatott kapus, Paula Ungureanu (HCM Baia Mare) már aláírt, érkezik a montenegrói balszélső Majda Mehmedovic (Buducnost) és két francia játékos, Camille Ayglon (Nimes), illetve Gnonsiane Niombla (Fleury Loiret

Nagybányán már borult a bili

Hasonló a helyzet Nagybányán is, ahol a DNA tavaly októberben csapott le, és vád alá helyezte Catalin Chereches polgármestert hivatali visszaélés és sikkasztás miatt. Ugyanebben az ügyben eljárás zajlik Liviu Bala, a HCM női csapatának vezetője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 650 ezer lejjel károsította meg klubját. A gyanú szerint az önkormányzat jelentős összegekkel segítette törvénytelenül a klubot, a HCM menedzsmentje ezeket a veszteségek fedezésére használta, és hamis dokumentumokkal igazolta.

De bajban van a város BL-résztvevő férficsapata is. A Kronika.ro két hete azt írta, a nyári helyhatósági választásoktól függ a két klub sorsa. Daniel Kotecz, a Nagybányai HCM sportigazgatója szerint nem lettek volna néhányan elszántak, már tavaly novemberben megszűnt volna a csapat.

Kotecz szerint, ha a szándék megvan, úgy megoldható lenne, hogy a játékosok bérének törlesztésével a városi sportklub átvegye a két csapatot. „A férficsapat esetében olyan 30-40 ezer euró kellene, ami szerintem nem olyan óriási összeg egy élvonalbeli gárda esetében. Jelenleg viszont csak az biztos, hogy a női alakulat tagjainak hetven százaléka távozni fog. Nem várható el olyan klasszisoktól, mint amilyen a francia Allison Pineau, hogy pénz nélkül játsszon. Már így is elismerésre méltó, hogy eddig kitartottak és becsülettel harcoltak" – nyilatkozta a sportvezető.