Vágólapra másolva!
Bár a friss BL-győztes edző, Kim Rasmussen azt ígérte, hétfőn bejelenti, hol folytatja a pályafutását, ezt végül nem tette meg, így továbbra is bizonytalan, ki veszi át a magyar női kézilabda-válogatott irányítását az Eb-selejtezők végén távozó Ambros Martín-Elek Gábor kettőstől. A dán edző menedzseréhez fordultunk információkért. 

A Champsport menedzseriroda elismerésre méltó ügyfélkörében a női kézilabda meghatározó egyéniségeit találjuk, olyan világsztárok ügyét viszi az iroda, mint Eduarda Amorim, Andrea Penezic, Allison Pineau, Andrea Lekic vagy éppen Cristina Neagu. Kim Rasmussenre 2013-ban figyeltek fel, és azonnal szerződést kötöttek a dán edzővel.

"A dán edző 2 éve az ügyfelünk, a 2013-as világbajnokság után vettük fel vele a kapcsolatot. Bár a szélesebb közvélemény csak akkor kapta fel a fejét, amikor

mi már két évvel korábban láttuk, hogy kivételes képességű szakemberről van szó" - mondta az Origo érdeklődésére Farkas Mátyás, a ChampSport ügyvezetője.

A svédekkel és a dánokkal versenyzünk

Kérdésünkre Farkas megerősítette, hogy egy ideje folynak a tárgyalások a magyar szövetség és a dán edző között, de egyelőre nem sikerült dűlőre jutniuk. Farkas megerősítette az Origo értesülését, miszerint a svéd és a dán szövetség is ajánlatot tett Ramussennek.

Kim Rasmussen augusztusig a lengyel válogatott kapitánya Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

"Nem meglepő, hogy több szövetség is szívesen látná a válogatottjuk élén Rasmussent, de még folynak a tárgyalások. Nem csak a magyar szövetség követelményei között szerepel, hogy a kapitány életvitelszerűen az adott országban éljen, ami Dániában értelemszerűen nem okozna gondot, de a svédek is csak úgy szerződtetnék, ha odaköltözne."

A szövetségi kapitányi poszt önmagában azonban nem valószínű, hogy kielégítené egy ilyen presztízsű edző igényeit, hiszen egy ilyen megbízás csak évente 2-3 hónapnyi munkát igényel. Ezért is jött jól Rasmussennek, hogy a ChampSport lengyel kapitányként előbb a Vardarhoz, majd a BL-győztes CSM Bucurestihez tudta szerződtetni a dán edzőt.

A legjobb három edző között van

"Nincs felhatalmazásom a magánügyeiről nyilatkozni, de azt megerősíthetem, hogy a családja nem költözött vele se Bukarestbe, se Lengyelországba" - válaszolta Farkas arra a kérdésre, hogy mennyire okozna Rasmussennek gondot, ha Magyarországra kellene költöznie.

Többekben felmerült a gondolat, hogy ha már ilyen kvalitású edző kerülhet hozzánk, biztosan tudnának neki találni magyar klubcsapatot is, akár olyat is, ami nem lenne túlságosan nagy visszalépés a BL-győztes CSM-hez képest. "Ilyesmiről nem tárgyaltunk,

Ugyanakkor megjegyezném, egy ilyen felkészült szakember meglátásaira egész évben szüksége lehet a magyar kézilabdának" - magyarázta Farkas.

A lengyelekkel kiejtette a magyar válogatottat a vébéről Forrás: AFP/Pedja Milosavljevic

Megkérdeztük a sportág berkeiben otthonosan mozgó Farkast, hova helyezi Kim Rasmussent a női kézilabdaedzők képzeletbeli ranglistáján. "A legjobb háromban van. Ambros Martín [Győri Audi ETO] és Dragan Adzic [Buducnost Podgorica] mellett van a helye, a sorrend közöttük nem is lényeges."