Vágólapra másolva!
A lengyel Vive Tauron Kielce meglepetésre legyőzte a francia PSG-t, és története során először bejutott a kézilabda-Bajnokok Ligája döntőjébe. 

Férfi kézilabda-Bajnokok Ligája, elődöntő:
Vive Tauron Kielce (lengyel)-PSG (francia) 28-26 (16-16)

A PSG fennállása során először jutott a Final Fourba, és mivel a katari tulajdonosi kör tavaly megvette a címvédő Barcelonától a világ legjobbjának tartott Nikola Karabaticot, így esélyesnek számított.

A Kielce most szerepel harmadik alkalommal a négyes döntőben, 2013-ban és tavaly is a harmadik helyen zárt, most pedig az első fináléjára készülhet. Ezúttal a baráti veszprémi szimpatizánsok is a lengyeleknek szurkoltak. Az első félidőben a PSG egyszer sem volt hátrányban, a lengyel bajnok legfeljebb egyenlíteni tudott.

A párizsiaktól a dán Mikkel Hansen a szünetig nyolcszor volt eredményes,

azaz a csapattermés feléből vette ki részét.

És tényleg Forrás: Origo

A fordulást követően rövid ideig a Kielce akarata érvényesült, miközben Hansen büntetőt rontott. A PSG 13 percig nem dobott gólt, de így sem szakadt le, mert a két kapus, Slawomir Szmal, illetve a párizsiak hálója előtt Omeyer brillírozott. Fej fej mellett haladt a két gárda, és így érkeztek a hajrára is, amikor is két és fél perccel a vége előtt emberhátrányban a Kielce 26-24-re meglépett, innen pedig nem engedte ki kezéből a történelmi győzelmet.

Noka Serdurisic, a PSG edzője kicsit eltaktikázta magát, hiszen vélhetően a vasárnapi döntőt szem előtt tartva

a második félidőben pihentette Hansent, aki csak hetesekre jött be

a második félidőben, miután az elsőben nyolc gólt szerzett

később:
MVM Veszprém-THW Kiel (német) 18.00 (Tv: Sport1)

vasárnap:
a 3. helyért:
PSG - Veszprém/Kiel párharc vesztese 15.15
döntő:
Kielce - Veszprém/Kiel párharc győztese 18.00