Vágólapra másolva!
A Golden State Warriors a második hazai mérkőzését is fölényesen nyerte meg a Cleveland Cavaliers ellen az NBA nagydöntőjében. A címvédő csapat az első meccsen aratott 15 pontos siker után, ezúttal 33 ponttal verte LeBron Jameséket.

A Golden State-ben Stephen Curry megállt 18 pontnál, de Draymond Green ellenállhatatlanul játszott, 28 pontig jutott, ráadásul volt még hét lepattanója és öt asszisztja is. A mostani vereség a Warriors legnagyobb arányú sikere egy döntőben, pedig az első negyed után még a Cavs vezetett két ponttal.

2009 óta nem fordult elő a döntőben, hogy az egyik csapat 2-0-ra elhúzott, akkor a Lakers nyerte meg mindkét hazai meccsét az Orlando ellen. A 19 pontig jutó clevelandi vezér, LeBron James azt mondta, a játék egyetlen elemében sem tudtak az ellenfél fölé nőni.

eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers 110-77
az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0

A harmadik összecsapást Clevelandben rendezik magyar idő szerint csütörtökön.