Barcelonából kaptak sztáredzőt a román kézisek

Xavier Pascual, Xavi Pascual, kézilabda
Barcelona´s headcoach Xavier Pascual reacts during their EHF Final Four Handball Champions League semi-match KS Vive Targi Kielce and FC Barcelona on June 1, 2013 in Cologne, western Germany. Barcelona won 28-23. AFP PHOTO / PATRIK STOLLARZ
Vágólapra másolva!
Miután a Barcelona férfi kézilabdacsapata beleegyezett a kettős szerepvállalásba, Xavier Pascual lett a román válogatott kapitánya, jelentette be a szövetség a hivatalos honlapján.

Aihan Omer személyes okokra hivatkozva május 10-én mondott le posztjáról, a szakember azt követően távozott, hogy nem sikerült kivívni a 2017-es világbajnokság pótselejtezőjén való részvételt.

Az 55 éves edző tavaly szeptemberben – pályafutása során már harmadszor – mondott igent a felkérésre, de hiába nyert meg tizenkét meccséből tizenegyet, az egyetlen, Ausztria elleni vereséggel is kiesett.

Xavier Pascual Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Alexandru Dedu elnök már akkor úgy nyilatkozott, hogy szeretné szerződtetni Xavi Pascualt, a Barcelona edzőjét, és tervét keresztül is vitte.

A Kronika.ro - a román DigiSportra hivatkozva – azt írta, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Pascual már közel két hónapja (!) megkezdte a munkát, és videofelvételek alapján ő választotta ki azt a harminc kézilabdázót is, akikkel csütörtökön, az izvorani-i összetartáson találkozik.

„Úgy gondoljuk, hogy a Barcelona és a román kézilabda szövetségre lépése hasznos lesz és garantálja a projekt komolyságát.

nyilatkozta Dedu.

Az együttes legközelebb novemberben, a 2018-as Európa-bajnokság csoportselejtezőjében lesz érdekelt, ahol Lengyelország, Fehéroroszország és Szerbia ellen lép pályára. Pascual szerződése a 2020-as tokiói olimpiáig szól.