Átalakul a Szolnoki Olaj játékoskerete

Milos Borisov, Szolnoki Olaj, kosárlabda
Szolnok, 2016. június 11. Milos Borisov (j), a bajnok Szolnoki Olaj játékosa koccint Szalay Ferenc polgármesterrel, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökével a városháza dísztermében, Szolnokon 2016. június 10-én. A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a hetedik bajnoki címét szerezte meg, miután 10-én a három nyert mérkőzésig tartó döntő negyedik meccsén két ponttal legyőzte a TLI-Alba Fehérvár csapatát Székesfehérváron. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Három távozó mellett két magyar és két külföldi játékos leigazolását jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának ügyvezető igazgatója.

Tóth Zoltán elmondta, hogy Paksról három játékos is az immár hétszeres bajnokhoz kerül. Eilingsfeld János és Tóth Ádám mellett a tervezett öt légiós egyike, Troy Barnies is az Atomerőmű csapatától igazol az Olajhoz. Ugyancsak új szerzemény James Kinney, aki Zalaegerszegről érkezik.

Egy évvel meghosszabbította szerződését a Tisza-parti klubnál Wittmann Krisztián és Milos Boriszov, tájékoztatott az ügyvezető kitérve arra, hogy Vojvoda Dávid szintén továbbra is a szolnokiakat erősíti a következő idényben.

A biztos távozók között Keller Ákos, Somogyi Gergely és Kovács Péter nevét említette jelezve, hogy az idei légiós keretből Goran Vrbanctól, valamint Dino Gregorytól elköszöntek, a közönségkedvenc Strahinja Milosevic és Jarrod Jones sorsa pedig még nem dőlt el, bár mindkettejüknek tettek ajánlatot.

Milos Boriszov egy évvel meghosszabbította szerződését Forrás: MTI/Bugány János

Tóth Zoltán arról is beszélt, hogy a terveik között még két külföldi játékos leigazolása szerepel. A nemzetközi kupaindulásról szólva hangsúlyozta, már a bajnoki cím megszerzését követően elkezdték a következő szezonban újonnan szerveződő FIBA Bajnokok Ligája sorozatba történő nevezés előkészítését. A csapat szakmai munkáját változatlanul a válogatott szövetségi kapitányi tisztét is ellátó Stojan Ivkovic irányítja, segítője Pór Péter és Andrius Jurkunas lesz, tette hozzá.

A Magyar Kupában elmaradt címvédést leszámítva - itt ezüstérmet szerzett a szolnoki csapat - teljesítették az idei célkitűzéseket - értékelt az ügyvezető, aki szerint a klub gazdálkodása sem hagyott kívánni valót maga után, hiszen pozitív mérleggel zárta az előző évet.

Stojan Ivkovic a szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: a már leigazolt játékosokhoz hasonlóan a még hiányzó posztokra sem "nagy neveket", hanem Magyarországon már bizonyított, sokoldalú játékosokat keresnek. Egy "színtiszta" centerre azonban feltétlenül szükség van még a keretben - húzta alá kitérve arra is, hogy a 2016-2017-es idényben sem küzdenek majd kisebb célokért, mint a bajnoki cím megvédése és a Magyar Kupa visszahódítása, valamint az európai kupaporondon való helytállás.