Itthon csak aranyat bányászna a Szolnoki Olaj

Vojvoda Dávid, kosárlabda
Az Európa-bajnokságon is remeklő Vojvoda Dávid csapata egyik legjobbja volt.
Vágólapra másolva!
A magyar bajnoki címvédés mellett a Magyar Kupa visszahódítása és a minél sikeresebb nemzetközi szereplés a célja a Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapatának az új szezonban.

A klub pénteki sajtótájékoztatóján Stojan Ivkovic vezetőedző többek között arról beszélt, hogy nagyok az elvárások, de igyekeznek megfelelni ezeknek. Megjegyezte, már korábban is sikerült csapatának erősebb és gazdagabb együttest legyőzni, s bízik benne, hogy az új szezonban is lesz majd erre példa.

A magyar válogatottat a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkön sikerre vezető szakember felhívta a figyelmet arra, hogy csapata

október közepétől egészen január végéig szerda-szombat ritmusban játszik majd,

mivel a hétvégi bajnoki meccsek mellett hét közben Bajnokok Ligája-találkozókon szerepel, ami külön kihívást jelent.

Vojvoda Dávid (k), a Szolnok játékosa a férfi kosárlabda NB I döntője első mérkőzésén, a Szolnoki Olaj - TLI Alba Fehérvár mérkőzésen a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban 2016. június 1-jén. Forrás: MTI/Bugány János

Ivkovic elárulta, hogy szeretné a külföldi játékosok számának csökkentését a jövőben, ám hozzátette, ez nem megy egyik napról a másikra, egy hosszú folyamat, hasonlóan az utánpótlás-nevelés sikerességéhez.

Árzuhanás

Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke, egyben Szolnok polgármestere a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a bérlet- és jegyárak csökkentek.

Az éves bérletek a korábbi 30 ezer helyett 20 ezer forintba kerülnek,

a felnőtt jegyeket 1800 forint helyett 1000 forintért, a diák-és nyugdíjas belépőket pedig a korábbi 1200 forint helyett 500 forintért lehet megvásárolni, míg a 14 éven aluli gyerekek ingyen mehetnek be a mérkőzésekre.

Kiemelte: Szolnokon a klub továbbra is nagyon stabil háttérrel rendelkezik, a működéshez szükséges forrást a tulajdonosi kör nem kis erőfeszítéssel biztosítja. A város pedig szponzorszerzéssel és különféle lehetőségek biztosításával járul hozzá mindehhez. A városvezető bejelentette azt is, hogy

a légkondicionáló berendezés cseréjével folytatódik a 2122 férőhelyes Városi Sportcsarnok felújítása.

A 40 millió forintos beruházás TAO-forrásból valósul meg, a tervek szerint jövő év tavaszáig.

A sajtóeseményen szintén elhangzott, hogy folytatódik a nagy népszerűségnek örvendő "Kosarazzunk együtt" program a Tisza-parti megyeszékhelyen, s a foglalkozásokon a piros-feketék játékosai tartanak edzést a gyerekeknek.