Társoldalunk:

Motivált kanadaiak elleni játszhat a magyar hokiválogatott

2016.10.31. 12:48

Komoly ellenfelekkel, köztük az Európában játszó kanadaiakból álló csapattal is megmérkőzik a magyar jégkorong-válogatott a keddtől vasárnapig tartó Hokihét keretében a budapesti Tüskecsarnokban. Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint a négy találkozó remekül szolgálja a felkészülést a jövő áprilisi divízió I/A világbajnokságra.

A hétfői sajtótájékoztatón Chernomaz kiemelte, nagy megtiszteltetés, hogy Kanadával játszhatnak.

"Mindkét csapat sok helyről gyűjtötte össze a játékosokat, ezért is lesz nehéz, mert kevés edzés után már kedden mérkőzés vár ránk. Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük Kanada dolgát. Keményen fogunk játszani és küzdeni egy komoly válogatott ellen. A keretet úgy állítottuk össze, hogy sok játékosunk legyen, akik a vb-n is játszott, de behívok olyan hokisokat is, akik az utolsó keretszűkítésnél estek ki a májusi vb előtt" - mondta Chernomaz, aki éppen a honfitársai ellen vezeti majd kedden a magyar válogatottat.

A kapitány közölte, csak kedden és vasárnap lesz ott a cserepadon, a köztes időben a decemberi vb-ra készülő U20-as válogatottal dolgozik, és segítői meccselnek majd csütörtökön és szombaton.

Rich Chernoma, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányaForrás: AFP

Sean Burke, a kanadai válogatott igazgatója - visszavonult világhírű kapus - elmondta, mivel az NHL küzdelmei javában tartanak, ezért ilyenkor az Európában játszókra, különösen az orosz profiligában, a KHL-ben érdekeltekre számítanak. Csapatuk a hét második felében egy németországi tornán lép pályára, a keddi felkészülési találkozó pedig egyértelműen a magyar és a kanadai szövetség közötti remek kapcsolatnak köszönhető.

"Először vagyok Budapesten, és lenyűgöző a város és a vendégszeretet, amivel találkozunk. Jó lehetőség lesz ez nekünk, hogy felkészüljünk az előttünk álló feladatokra. A legjobbakat szedtük össze, akik Európában játszanak, nagyon motivált csapatunk van" - mondta Burke.

Scott Salmond, a kanadai válogatott sajtófelelőse elmondta, hogy számukra is megtiszteltetés, hogy egy olyan válogatott ellen játszhatnak, amely rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, és megérdemelte volna, hogy a májusi vb-n bennmaradjon a legjobbak között.

A magyarok a kanadaiak után a lengyelekkel és a dánokkal mérkőznek. Előbbiekkel az utóbbi két tétmérkőzés nagyon szoros volt, a 2015-ös krakkói divízió I-es vb-n a feljutás volt a tét, és a magyarok győztek üres kapus góllal, februárban pedig Budapesten büntetőkkel nyertek a lengyelek, és jutottak tovább az olimpiai selejtezőben.

A férfi torna csoportbeosztása
I. csoport: Ausztria, Olaszország, Koreai Köztársaság
II. csoport: Magyarország, Lengyelország, Dánia

A dánok 2002-ben éppen egy magyarországi divízió I-es vb-n jutottak fel a világelitbe, és azóta is ott szerepelnek. Idén nyolcadikok voltak, és már számos NHL-es játékost neveltek ki az elmúlt közel másfél évtizedben.

A másik ágon az olasz, az osztrák és a dél-koreai válogatott csatázik. Előbbi idén jutott vissza az élvonalba, a másik két gárda ellenfél lesz a jövő évi vb-n. Az ázsiai együttes több kanadai játékost honosított vagy készül honosítani, mert szeretne otthon jól szerepelni a 2018-as pjongcsangi olimpián.

Vasárnap a két csoport legjobbja a torna első, a csoportmásodikok a harmadik, míg a harmadikok az ötödik helyért lépnek pályára. A magyar válogatott a zárónapon 15.30-kor lép jégre függetlenül attól, hogy hányadik helyért mérkőzik. A magyarok mind a négy összecsapását az M4 Sport élőben közvetíti.

A héten péntektől vasárnapig a női válogatottra is komoly torna vár a káposztásmegyeri Jégpalotában, a norvég, a francia és a dán ellenfelekkel.

A Hokihét programja

Kedd:
Magyarország – Kanada 17.00

Csütörtök:
Ausztria – Olaszország 15.30
Magyarország – Lengyelország 19.00

Péntek:
Olaszország – Koreai Köztársaság 15.30
Lengyelország – Dánia 19.00

Szombat:
Koreai Köztársaság – Ausztria 16.30
Dánia – Magyarország 20.00

Vasárnap:
az 5. helyért: 12.00
a 3. helyért: 15.30
döntő: 19.00.