Vágólapra másolva!
Visszahúzódó, alázatos, csendes, de életveszélyes kosárlabdázó Klay Thompson, a Golden State Warriors dobóhátvédje. Noha az NBA legjobb dobójával, Stephen Curryvel félelmetes párost alkotnak, Thompson nem kér a rivaldafényből. Nyáron úgy tűnt, ő lehet a legnagyobb vesztese Kevin Durant szerződtetésének, de ez sem zavarta meg. Kevesebb dobásból ugyanolyan jól dolgozik. Klay Thompson hétfőn 29 perc alatt 60 pontot rámolt be az igencsak jó erőkből álló Indiana Pacersnek, ami új idényrekord. Portré a liga szürke eminenciásáról, akiről most egész Amerika beszél.

„Sajnálom, hogy nagyon vezettünk a harmadik negyed végén, szívesen játszottam volna a negyedik negyedben is" – kezdte szokásos szerénységgel az Indiana elleni 142-106-ra megnyert mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Klay Thompson, az este hőse. "Még a 80 pontos álomhatár sem lett volna elképzelhetetlen, de talán majd legközelebb sikerül ez is."

A kezdetek

Klay Alexander Thompson 1990. február 8-án Julie és Mychal Thompson második fiaként született Los Angelesben. Az édesapja neve sokaknak ismerős lehet: a jövő januárjában 62. életévét betöltő, kétszeres bajnok NBA-center ugyanis tizenhárom szezont töltött a ligában, Klay születésekor pedig éppen a legendás, "Showtime" Los Angeles Lakersben játszott.

Klay-ből profi kosárlabdázót faragott édesapja.

Miután leérettségizett, a legnagyobb egyetemek álltak sorba érte. Végül a Washington State-nél kötött ki, ahol három szezon alatt az ország egyik legjobb, legkeresettebb fiatal kosárlabdázójaként tartották számon.

„Klay mindig a munkában hitt" – mondta róla egykor fiatalkori csapattársa, éppen az Indiana Pacers sztárja, Paul George. "Régóta ismerem, csendesen gyilkol. Nincs szüksége a rivaldafényre, de kedves szavakra sem."

29 perc alatt 60 pont - elképesztő volt Klay Thompson teljesítménye Forrás: AFP/2016 Getty Images/Ethan Miller

Klay Thompson 2011-ben jelentkezett az NBA-draftra, ahol az első kör tizenegyedik választottjaként a Golden State Warriors csapott le a játékjogára.

Splash Brothers

A Warriorsnál akkor már ott volt a nagy sztár, Stephen Curry, és szintén a kaliforniai csapatot erősítette Monta Ellis. A lapok többször megírták, hogy Thompson miatt Ellisnek mennie kell, és 2012 márciusában ez be is következett. Hivatalosan is Curryre és Thompsonra építették a franchise-t.

2012 decemberében a Warriors Twitter-fiókján egy viccesnek szánt bejegyzésben bejelentették, hogy megszületett az azóta legendássá vált Splash Brothers becenév.

Azon a december 21-i estén az első félidőben a két játékos 25 pontot, közte hét triplát dobott. Az elnevezés erősen hasonlít az oaklandi baseball két egykori sztárjának, Mark McGwire és Jose Canseco becenevére, a Bash Brothersre. „Szerintem is illik ránk, de nem hiszem, hogy valaha is így hívtuk volna egymást" – mondta Steph Curry.

A Splash Brothers: Klay Thompson és Stephen Curry Forrás: AFP/2016 Getty Images/Thearon W. Henderson

Thompson a kezdetektől a háttérben dolgozott, a média sokáig Curry hátvédpárjának tartotta, de ez soha nem zavarta őt. Még akkor sem, amikor tavaly minden csapattársáról és a rekordokról szólt: a Warriorst a halhatatlan 90-es évek Chicago Bullsához hasonlították. Curryről úgy beszéltek, hogy utolérte a legendás Michael Jordant.

A sajtóban biztosan, hiszen a cikkek arról szóltak, hogy Curry vagy Jordan minden idők legnagyobb kosárlabdázója?

Az óriási felhajtás közepette Thompson ugyanolyan csendesen, nyugodtan dolgozott, mint máskor. „Miért zavarna Steph Curry sikere? Ne vicceljen már" – mondta egy újságírónak. "Én nem vagyok akkora sztár, mint ő, és nem lennék itt, ha Curry és csapattársaim nem támogatnának. Ez az egész a csapatról szól, semmi másról."

Klay Thompson olimpiai bajnoki címet nyert idén Rióban Forrás: AFP/Mark Ralston

Jerry West, az NBA Halhatatlanok Csarnokának tagja a következőket mondta, „Steph és Klay tökéletesen kiegészítik egymást: előbbi nagyobb átéléssel, nagyobb szenvedéllyel játssza a játékot, utóbbi igazi munkamániás.

A tökéletes katona

Klay Thompsont sokszor kritizálták. Felrótták neki, hogy hullámhegyek és hullámvölgyek jellemzik a játékát. De azzal is megvádolták, hogy a mérkőzések közben nem koncentrál megfelelően. Amióta a Golden State Warriorsszal bajnoki címet nyert, még nagyobb figyelem övezi minden lépését, de a rivaldafényt továbbra sem szereti.

– ezt már Steve Kerr mondta róla még májusban a döntő előtt. Thompson az idei nyarat sokáig nem felejti el. A nagydöntőben a Cleveland 3-1-es hátrányból 4-3-ra fordított és 52 év után elhódította a bajnoki címet - éppen a Golden State orra elől.

Ezúttal a védőmunkából veszi ki a részét az Oklahoma elleni találkozón Forrás: AFP/2016 Getty Images/Lachlan Cunningham

„Klay küldött nekem egy SMS-t" – idézett fel egy vicces történetet Kevin Durant. – Már az is meglepett, hogy van telefonja, szóval azonnal szimpaikusnak tartottam."

A döntőbeli vereség után a Warriorsnál lezárult egy korszak.

A brutálisan erős cserepad nagy része távozni kényszerült, mivel a csapathoz igazolt a 2014-es év legértékesebb játékosa, Kevin Durant.

Oaklandben összeállt a Curry-Thompson-Green-Durant négyes, ami azonnal felvetett egy dilemmát: kinek a labdaérintését korlátozzák? Durant labdaigényes, óriási kaliberű kosaras, tökéletes dobógép. Curry pedig az a Curry, aki tavaly 402 (!) triplát dobott a szezon során. Thompson csöndben előre engedte a csapat két szupersztárját, és beállt a sorba. A háttérből előrelépve úgy dominál, ahogy a legnagyobbak szoktak.

A kék mezes Thompson a Phoenix Suns elleni mérkőzésen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Christian Petersen

Klay Thompson 2016. december 5-én mindössze 29 perc alatt 60 pontot dobott abban a Golden State Warriorsban, ahol ő nem is másod, sokkal inkább harmadhegedűs. A még mindig csak 26 éves dobóhátvédnek ehhez csupán 33 kisérletre volt szüksége.

1954 óta nála gyorsabban nem ért el senki ennyi idő alatt 60 pontot.

Bár olyanra már volt példa, hogy egyetlen negyed alatt 37 pontot szórjon. A szakértők joggal mondják, hogy érdemes lesz odafigyelni Curry árnyékára.