Chile válogatottja pénteken mutatta meg, milyen az, amikor egy csapat kilép abból a skatulyából, ahová előzetesen mindenki berakta.
Chilétől ugyanis senki nem várt semmit ezen a világbajnokságon.
A nagyon csúnya kifejezéssel csak hurkatölteléknek nevezett dél-amerikaiak azonban az első meccsükön legyőzték Fehéroroszországot. Számukra ez a diadal abba a kategóriába tartozott, mintha a magyarok a németek vagy a horvátok ellen nyertek volna.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy hétfőn a magyar válogatottnak reszketve kell odaállni a Chile elleni harmadik csoportmérkőzésre. Bár azzal, hogy Chile már nyert egy meccset, elvileg ennek a találkozónak is komoly tétje lesz a mieink továbbjutásának szempontjából. Abban nem lehet kétségünk, hogy a magyar válogatott képességeiben jobb csapat, mint Chile. Amikor azonban az egész sportközvélemény kötelező győzelmet – nem egyet, hanem hármat – vár el egy válogatottól, ott egyéb tényezők is szerepet játszhatnak.
Például az, hogy a sérüléssel bajlódó Nagy Lászlót mikor veti be újra a magyar szakvezetés?
A csoportból való továbbjutás esetén Nagy játékára a nyolcaddöntőben lesz leginkább szükség, éppen ezért gondolkodhat el a magyar szövetségi kapitány, hogy a veszprémi átlövőt pályára küldi-e a következő három csoportmérkőzésen.
A csoportmérkőzések során eddig elszenvedett két vereségnek akkor valóban nem lesz jelentősége, ha a Chile, Szaúd-Arábia és Fehéroroszország elleni összecsapásokon nyerünk. Ebben az esetben – figyelembe véve, hogy a németek és a horvátok váratlanul nem esnek orra – a magyar válogatott simán kiköthet a C csoport harmadik helyén, amely arra jogosítja fel Harsányiékat, hogy a nyolcaddöntőben a D csoport második helyezettjével játsszanak a legjobb nyolc közé jutásért.
Ez a mérkőzés egy hét múlva lesz, ennyire messze nem érdemes tekinteni, hiszen jelenleg az első győzelem megszerzésére várunk Franciaországban. Úgyhogy – engedelmükkel – bele sem megyek annak az elemzésébe, hogyan áll a D csoport. Először jussunk tovább, számolgatni azután is ráérünk.
A horvátok ellen 31-28-ra elveszített szombati mérkőzést megelőzően a bosnyák–horvát születésű Zlatko Saračević (olimpiai és világbajnok) kedélyesen elemezgette a magyar csapat összetételét. A találkozót követően azonban némileg kritikusabb hangot ütött meg Sara papa.
A horvát tévé szakkommentátoraként dolgozó szakember nem értette, hogy az amúgy kiváló képességű magyar válogatott miért játszik négy beállóval, valamint feltette azt a kérdést, hogy Javier Sabaté szövetségi kapitány hol hagyta a szélsőket?
A finom kritika persze több kérdést is felvet, de magam nem mennék olyan messzire, mint Saračević.
Már csak azért sem, mert előzetesen azt mindenki tudta, hogy ennek a magyar csapatnak nem az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok németek és nem az olimpiai ötödik horvátok ellen kell nyernie. Ettől persze még jó lett volna, de nem sikerült.
A két elvesztett mérkőzést nézve az mindenképpen örömteli, hogy egyikben sem vertek agyon minket – erre utalt a világbajnokságról a mai napon váratlanul hazautazott Mikler Roland is. A családi okok miatt a csapattól két napra elszakadó kapuvédő a horvátok elleni mérkőzés első félidejében parádésan védett, a folytatásban azonban elfáradt.
Az amúgy is tudható, hogy kiváló kapusprodukcióval nem lehet egy vb-mérkőzést megnyerni, ha a másik oldalon olyan minőségi ellenfelek vannak, mint a németek vagy a horvátok. Egy jó kapusteljesítmény biztos alapokat ad, de mellette nem ártana a támadásokban is domborítani.
Ezért nem kellett volna a horvátokkal szemben négy perc alatt egy 0-4-es szériával elengedni azt a négygólos előnyt, amit az első félidőben szépen megalapozott a magyar csapat.
Ki tudja, hogyan alakul a második félidő, ha a szünetben nem döntetlen áll a táblán, hanem négy góllal a magyarok vezetnek.
Mindez azonban csak hipotézis. A valóság az, hogy a magyar csapatnak a lehető legjobbkor jött a vasárnapi szünnap, majd a jövő heti szellős folytatás.
Hétfőn Chile, szerdán Szaúd-Arábia, pénteken meg Fehéroroszország következik.
Ebbe a lebonyolításba egyik csapat sem halna bele, de az idősebb kézilabdázókat is felvonultató magyarokra rá is fér az egy meccs, egy szünnap menet.
Stílszerűen fogalmazva Magyarország a világbajnokságon eddig úgy szerepelt, ahogy a kiscsapatok szoktak a nagyok ellen.
Zárójeles megjegyzés: az olimpián a legjobb négy közé jutott lengyelek is ugyanúgy két vereséggel állnak, mint mi. Ők a norvégoktól és a braziloktól kaptak ki, ami azért nem Németország és Horvátország szintje.
Mivel az összképet tekintve a január 22-i nyolcaddöntő fogja meghatározni együttesünk teljesítményét, óva intenék mindenkit a vészharangok idő előtti megkongatásától. Van két vereségünk, de nekünk még nem harangoztak.