Társoldalunk:

A fő célt már teljesítette a kéziválogatott a vébén

2017.01.21. 18:14

A csapat teljesítette első számú célját, azaz a csoportból való továbbjutást, nyilatkozta Marosi László, a Magyar Kézilabda Szövetség férfiszakágért felelős alelnöke a franciaországi világbajnokság csoportkörét követő értékelésében.

Az ötmérkőzéses alapszakaszról az alelnök azt emelte ki, hogy a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó németekkel és horvátokkal szoros mérkőzéseket vívott a válogatott.

"A riválisok csak a végjátékban tudtak fölénk kerekedni, ráadásul úgy, hogy Nagy Lászlóra, a magyar férfi kézilabdázás elmúlt bő másfél évtizedének legnagyobb klasszisára, a csapat kapitányára és vezérére sérülése miatt csupán a világbajnokság első tizenhat percében számíthattunk eddig" - mondta Marosi.

Xavi Sabatéra és csapatára nagy csata vár a nyolcaddöntőbenForrás: AFP/Charly Triballeau

"Számomra beszédes volt, ahogy a horvátok kitörő örömmel ünnepelték az ellenünk aratott győzelmet, ez is jól mutatta, hogy úgy vélték: komoly, fontos mérkőzést nyertek meg ellenünk" - fogalmazott.

Hozzátette, nyilvánvalóan nem volt ideális helyzet az sem, hogy a kulcsposzton szereplő Mikler Rolandnak a nyitótalálkozókat követően családi okok miatt haza kellett utaznia, "de ebben a helyzetben nem is lehetett kérdés, hogy Roli hazamegy egy napra". Értékelése szerint két kötelező győzelem következett a 3. és a 4. fordulóban, Chile legjobbjai ellen a végére lett sima a két pont begyűjtése, a szaúdiakkal szemben pedig végig érvényesítették a magyarok a papírformát.

Balogh Zsolt lő a horvátok kapujáraForrás: AFP/Charly Triballeau

"A fehéroroszok elleni találkozót megelőzően négy vállalható mérkőzést vívtunk tehát, és talán olyan szempontból kicsit túl korán is jutottunk tovább, hogy míg számunkra az volt a tétje az utolsó csoportmeccsnek, hogy a dánok vagy a svédek ellen vívjuk a nyolcaddöntőt, addig a rivális fehérorosz együttes az életéért, azaz a továbbjutásért játszott, mindent vagy semmit alapon" - fogalmazott az alelnök.

A válogatott végül csoportja 4. helyén zárt, így az egyenes kieséses szakaszban vasárnap Dánia ellen lép pályára.

"Relatíve könnyebb ellenfelet, azaz Egyiptomot csak egy erőn felüli bravúr árán kaphattunk volna a németek vagy a horvátok legyőzésével, egyébként tudtuk, hogy nagyon kemény feladat vár ránk a legjobb 16 között" - mondta Marosi, aki szerint az eddigi eredmények, valamint a két csapat egymás elleni találkozóját nézve szinte elhanyagolható a skandináv együttesek közötti különbség.

Bánhidi Bence a tavalyi, Dánia elleni Eb-meccsenForrás: NurPhoto/Michal Fludra/NurPhoto/Michal Fludra

"A dán-svéd rangadón látszott, hogy mindkét csapat magas színvonalon és hőfokon kézilabdázik, az egyetlen különbséget a dánok kapusa, Niklas Landin jelentette, aki 25 kapott gólja mellett 23 védést mutatott be, így a 27-25-ös végeredményt voltaképpen neki köszönhették a dánok. Úgy vélem, hogy az olimpiai bajnoki címvédő számára talán kisebb izgalmat, motivációt is jelent a mieink ellen játszani" - jegyezte meg-

Ami a várható végkimenetelt illeti, a szakember szerint egy mérkőzésen mindenki ellen van esélye a magyar csapatnak."Ha sikerülne a továbbjutás, akkor a negyeddöntőben ráadásul a norvég-macedón találkozó győztesével találkoznánk, nem pedig a franciákkal" - mondta értékelésében Marosi László.

A nyolcaddöntő vasárnapi programjában Albertville-ben 16 órától játsszák a Dánia-Magyarország összecsapást.