Vágólapra másolva!
Egy hokiszakíró úgy tippelt, a Dinamo Minszk nem jut be a KHL rájátszásába. Tévedett, majd fogadásból megette a lapja egyik példányát. De mi volt a köret, és hogy fogadták ezt a csapatnál? Szaftos történet Belorusziából.

Vjacseszlav Fedorenkov tartja a szavát: a belorusz sportújságíró egy éve ilyenkor azt jósolta, hogy a Dinamo Minszk hokicsapata nem jut be a KHL rájátszásába. A csapat rácáfolt, Fedorenkov pedig állta a szavát, és megette az újságját.

A Pressball szakírója a lap egyik példányával, valamint egy tányér levessel érkezett meg a Minszk Arena sajtóközpontjába. Hogy ne csak magában falja a betűket, kicsit megbolondította a levest a kiadványból letépett csíkokkal, a fogást pedig szénsavas üdítővel öblítette le. Sajnos az alapanyag felét meghagyta, miután a leves túl hamar elfogyott - írta a Naviny.by.

Fedorenkov utóbb azt mondta, bármit megtenne a kedvenc csapatáért - az már viszont nem igaz, hogy bármit megenne: "A jövőben kétszer is meggondolom a hasonló kijelentéseimet. Őszinte leszek: nem jó ilyesmivel viccelődni, vagy hasonló ígéreteket tenni, mert elég nehéz teljesíteni."

Ugyan a Dinamo Minszk nem gyakorolt nyomást az újságíróra, Craig Woodcroft azért megjegyezte: "Ez a történet mindig eszembe jut majd, valahányszor belépek ebbe a sajtószobába."