Vágólapra másolva!
A női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének rendezését dicsérte Michael Wiederer, az Európai Kézilabda Szövetség, az EHF elnöke.

"A szurkolók szeretik ezt az eseményt. Nem csak azért jönnek, hogy a saját csapatukat biztassák, megnézik a többi mérkőzést is, részt vesznek a szervezők által kínált rendezvényeken, jól érzik magukat. Ez nagyon fontos jelzés" - nyilatkozta az EHF honlapján Wiederer, aki 1992 óta a szövetség főtitkára volt, az elmúlt télen pedig elnökké választották. A budapesti négyes döntő volt az első nagy klubtornája a szervezet vezetőjeként.

A szurkolók imádták a Final Fourt - és az EHF is elégedett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az idei volt a negyedik budapesti Final Four, de az első, amikor az összes jegyet elővételben eladták. "Ennek így is kell lennie. Természetesen még nem tudok véleményt formálni, hátra van az EHF belső vizsgálata, majd a szervezőkkel közös eszmecsere, és bár apróságok mindig akadnak, amelyeken lehet javítani, annyit azért leszögezhetünk, hogy

minden a lehető legjobb irányba halad"

- közölte a 60 éves sportvezető.

A vasárnapi fináléban a Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 31-30-re legyőzte a macedón Vardar Szkopjét, így története során harmadszor nyerte meg a BL-t. "Nem tudom, a játékosok vagy én voltam-e idegesebb a mérkőzés végén. Azt hittem, folytatódni fog tovább a finálé, de végül a magyar csapat egy hajszállal jobbnak bizonyult" - mondta az EHF-elnök.

Izgalmas csatát hozott aődöntp Fotó: Polyák Attila - Origo

Wiederer úgy fogalmazott, a férfi kézilabdázók kölni négyes döntője - amelyben idén is szerepel majd a Telekom Veszprém - más volumenű rendezvény, sokkal nagyobb csarnokban rendezik, "de azt hiszem,

"Magyarországon a női kézilabda fontos sportág, amit az EHF azzal ismer el, hogy már a negyedik négyes döntőt rendezték itt, és a rendezvény még két évig biztosan nem költözik el innen. A női kézilabda otthon érzi magát Budapesten" - tette hozzá.