Kínából Oroszországba tér vissza a magyar sztár

Grózer György, röplabda
Germany's Gyorgy Grozer spikes the ball during the semi-final match Germany vs Russia of the 2016 Men's Volleyball Olympic Qualification tournament in Berlin January 9, 2016. / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Vágólapra másolva!
A következő szezonban az orosz Lokomotiv Novoszibirszk csapatában röplabdázik ifjabb Grózer György, aki visszatér a német válogatottba.

A 32 éves ütőjátékos legutóbb a kínai bajnok Sanghaj együttesét erősítette, korábban viszont már három szezont eltöltött Oroszországban: a Belogorje Belgorod színeiben 2013-ban bajnokságot, egy évvel később pedig Bajnokok Ligáját nyert. A szibériai klubnál egy idényre szóló szerződést írt alá.

Grózer a sikertelen olimpiai selejtező után, tavaly januárban átmenetileg lemondta a német válogatottságot, de a május végén sorra kerülő világbajnoki selejtezőre visszatért. Ebben szerepet játszott az is, hogy

a játékosként háromszoros világbajnok, olasz Andrea Giani lett a szövetségi kapitány,

aki a szlovén válogatottal 2015-ben Európa-bajnoki ezüstérmes, a Verona vezetőedzőjeként pedig tavaly Challenge Kupa-győztes volt.

Grózer Györgyre a jövőben is fontos szerep vár a német válogatottban Forrás: AFP/John Macdougall

Az ütőjátékos egyelőre nem tudja, hogy az augusztus végén kezdődő lengyelországi Európa-bajnokságon is vállalja-e a szereplést.

Ifj. Grózer a korábban ugyancsak válogatott röplabdázó édesapjához hasonlóan magyar-német kettős állampolgár. A Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben pedig Németországba igazolt, ahol 2010-ig kétszer lett bajnok a Friedrichshafennel. Ezt követően két évig a lengyel Asseco Resovia Rzeszów csapatában röplabdázott, amellyel bajnoki címet és CEV Kupa-ezüstérmet ünnepelhetett, 2012-ben pedig a bajnokság legértékesebb játékosának választották. Később Dél-Koreában és Katarban is eredményesen szerepelt.

A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, a pályafutását szem előtt tartva a német színeket képviseli. Az Európa Ligában 2009-ben arany, a világbajnokságon 2014-ben bronzérmet szerzett.