Társoldalunk:

A ZTE elvette a Fehérvár pályaelőnyét, egy pont döntött a vasi rangadón

2017.05.24. 22:26

A Falco szerdán egy ponttal nyert otthon a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első felvonásán.

Kiegyenlített játékot hozott az első negyed, majd a körmendiek a nagyszünetre 15 ponttal megléptek. Az addig csak kapaszkodó szombathelyiek a 13 ponttal megnyert harmadik játékrész végére már felzárkóztak, majd izgalmas hajrát követően minimális különbséggel győztek.

Fontos sikert aratott a ZTEForrás: ztekosar.hu

A párharc második felvonását szombaton 18 órától Körmenden rendezik.

A Zalaegerszeg nyolc ponttal nyert szerdán a Fehérvár vendégeként a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első felvonásán.

Az első negyedben a zalaiak meglepték a házigazdákat, akiknek a 19 ponttal elvesztett nyitány után kellett kapaszkodniuk. A harmadik játékrész végére feljött ellenfelére a Fehérvár, de csak izgalmassá tudta tenni a hajrát.

A párharc második felvonását pénteken 19 órától Zalaegerszegen rendezik.

Eredmény, elődöntő, 1. mérkőzés:

Falco KC Szombathely-Egis Körmend 89-88 (17-20, 21-33, 29-16, 22-19)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Falco javára.

Alba Fehérvár-Puebla+ - Zalakerámia ZTE KK 80-88 (13-32, 22-25, 25-12, 20-19)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a ZTE javára.