Magyar válogatott játékost igazolt a DVTK női kosárcsapata

Zele Dorina, magyar válogatott
Zele Dorina tagja az Eb-re készülő női kosárlabda-válogatottnak
Vágólapra másolva!
Az Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nagy Dóra után a 25 éves Zele Dorina személyében újabb magyar válogatott kosárlabdázót igazolt.

Zele Dorina Szolnokon kezdett kosárlabdázni, szülővárosában lett élvonalbeli játékos 15 és fél évesen. Ezt követően Szekszárd érintésével került Zalaegerszegre, ahol olyan jól sikerült a 2014/2015-ös idény, hogy

18,8-as átlaggal az egész magyar mezőny második legponterősebb játékosa lett.

Nem is tudták megtartani a zalai városban, elvitte a PEAC, ahol az Európa Kupában is szerepelt. Legemlékezetesebb tavalyi mérkőzése az idény meglepetéscsapatának számító Szekszárd legyőzése, amihez 17 ponttal járult hozzá.

Zele Dorina tagja az Eb-re készülő női kosárlabda-válogatottnak Forrás: Bodnár Boglárka/MTI

2015 óta egyre stabilabb tagja lett a magyar válogatottnak is, részt vett magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokságon, jelenleg is tagja a csehországi Eb-re készülő keretnek.

A horvátok elleni kettős sikert hozó mérkőzéseken 7, illetve 11 pontot szerzett a hétvégén.

A válogatott mellett Zalaegerszegen is játszott egy évet Nagy Dóra csapattársaként, így ők várhatóan gyorsan felidézzék a régi játékkapcsolatokat.

– nyilatkozta Maikel López sport- és utánpótlás igazgató. „Négyes és hármas poszton is bevethető erős, gyors balkezes bedobó, akinek a hárompontosok sem jelentenek problémát, és sok lepattanót is szerez. Komoly erősítés csapatunknak"