Társoldalunk:

Iváncsik Gergő visszavonul, levélben búcsúzik Veszprémtől

2017.06.14. 17:12

Bejelentette visszavonulását Iváncsik Gergő, a Veszprém válogatott kézilabdázója. A 35 éves balszélső 17 év, 718 mérkőzés és 2226 gól után hagyja el a Telekom-Veszprémet.

A győri nevelésű kézilabdázó 270 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, 696 gólt szerzett a nemzeti csapatban, legjobb erdménye két olimpiai negyedik helyezés volt.

A Veszprémmel 16-szoros magyar bajnok és 14-szeres Magyar Kupa-győztes, kétszer megnyerte a SEHA-ligát és háromszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, 2010-ben a legjobb magyar kézilabdázónak választották, ugyanebben az éveben a vikágválogatottnak is tagja volt.  

Iváncsik Gergő éremgyűjteményeForrás: http://telekomveszprem.hu

Iváncsik levélben intett búcsút Veszprémnek és a kézilabdasportnak, de nem teljesen, hiszen Gulyás Péterrel klubja utánpótlásában dolgozik majd edzőként. 

"Nehéz periódus ez most számomra a játékos pályafutásom végeztével, de egyben rendkívül pozitívan állok az új kihívások elé. Amit kitűztem magam elé célt, azt úgy érzem, maximálisan teljesítettem, innentől kezdve pedig szeretnék az életem egy teljesen új szakaszára koncentrálni" - írja levelében, a Veszprém honlapján megjelent búcsúlevelet teljes egészében itt olvashatja el.