Vágólapra másolva!
Mérkőzésenként ötezer euróra (1,55 millió forint) emelték a játékvezetők bérét a német labdarúgó Bundesligában.

A liga hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt négy évben nem változott a bírók díjazása, ám a 2017/2018-as szezontól

3800 helyett már 5000 eurót

kapnak. Indoklásul Ansgar Schwenken, a német liga, a DFL igazgatója azt mondta, alaposan kielemezték, hogy a játékvezetők számára mekkora fizikai és pszichikai megterhelést jelent egy-egy meccs, majd a szövetséggel együtt a bérek növelése mellett döntöttek.

Felix Brych és társai meccsenként ötezer euróért fújják a sípot a következő szezontól Forrás: AFP

Az asszisztensek 2500, a negyedik bírók és a videoasszisztensek pedig 1250 euróhoz jutnak mérkőzésenként az augusztus 18-án elrajtoló idényben.