Vágólapra másolva!
A magyar U20-as női kosárlabda-válogatott a bosnyákok elleni győzelemmel zárta Portugáliában zajló A divíziós Európa-bajnokság csoportkörét. A Cziczás László vezette gárda a csoport második helyén végzett, így szerdán a szerbekkel mérkőzik a nyolc közé jutásért.

Ijesztően indult a bosnyákok elleni meccs, mert Bár Dubei Debóra duplát majd triplát dobott, a magyar lányok nem találták a bosnyák zóna ellenszerét - áll a kosárlabda szövetség beszámolójában. Cziczás Lázló együttese zónára állt át, s Aho Nina valamint Weninger Virág villanásaival feljött.

A negyed végén azonban rossz visszarendeződés miatt két triplát is szereztek a bosnyákok, akik 22-18-ra vezettek egy negyed után

Studer Ágnes 31 pontig jutott a bosnyákok ellen Forrás: fiba.com

Weninger újabb villanásaival ledolgozták hátrányukat a magyarok, majd Studer Ágnes pillanatai következtek, fordítottak lányok. A második negyed közepén váltott vezetéssel haladtak a felek. Weninger ugyan remekelt, ám nem igazán akadtak társai, így a félidő hajrájában ismét ellépett 4 ponttal a bosnyák csapat, nagyon kellett ekkor Studer Ágnes triplája. A félidő vége egyértelműen a magyar csapaté volt, Dubei mutatta be a kosárszerzés minden vállfaját dupla, büntetők, tripla sorrendben. A félidőt Aho Nina triplája zárta, amely után 5 ponttal a mienk vezettek a szünetben.

A második félidőt remekül kezdték a lányok, Studer triplája után Weninger mutatott be kosár plusz büntetős akciót, majd Studer újabb hármasa után 14 pontosra nőtt a második félidőt egy 9-0-s bő 1 perccel indító U20-as válogatottunk előnye.

A Studer-Weninger kettős tarthatatlan volt, újabb 1-1 duplát tettek hozzá, s lényegében ők ketten mutattak be egy 13-0-s 2 és fél perces száguldást.

Több mint 3 játékperc elteltével szerezte első pontjait a szünet után a bosnyák U20-as válogatott, 60-42-es magyar vezetés után. A szakasz közepén megtört a lendület, egy 6-0-lal 12 pontra feljött ellenfelünk.

Dubei Debóra 21 ponttal vette ki a részét a győzelemből Forrás: fiba.com

Kosárcsendünknek Studer vetett véget triplával, újra beindult a Studer-Weninger kettős, válogatottunk pedig egy 8-0-s rohamot bemutatva kerek 20 ponttal lépett el ellenfelétől. A negyed végén nagyon leült a mieink játéka, egy 11-2-es szakasszal a 10 pontos lélektani határ közelébe került a szívósan küzdő bosnyák csapat.

A záró etap Studer sikeres büntetőivel kezdődött. Váltva estek a kosarak, Studer dobott újabb triplát, tartottuk a 10 és 15 pont közötti előnyt. A bosnyákok is jól dobtak, ők is be beemelték egy-két triplát, 10 pontra feljöttek, amikor Dubei szerzett fontos hárompontost. Ez óriási lökést adott a mieinknek, akik egy 11-2-es rohammal végképp lerázták magukról jól küzdő ellenfelüket.

Cziczás László csapata győzelemmel zárta Portugáliában zajló A divíziós Európa-bajnokság csoportkörét Forrás: fiba.com

Folytatás szerdán 14 órától a szerbek ellen már az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 16 között.

U20-as A-divíziós Európa-bajnokság
Matosinhos, Centro de Desportos e Congressos de Matosinhos

Bosznia és Hercegovina - Magyarország 82-97 (22-18, 20-29, 17-23, 23-27)
Magyarország: Studer Á. 31/21, Aho 14/6, Dubei 21/9, Török 2, Kuttor -. Csere: Bach -, Weninger 22/9, Tóth T. -, Markó 5/3, Kiss 2, Kocsis -, Benke -.