Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) megálmodta, a trendi street ruháiról és kiegészítőiről híres BP Shop pedig megalkotta: az augusztus 31-én kezdődő férfi kosárlabda Eb-n már ezekben a szurkolói mezekben drukkolhat a magyar csapatnak.

A prémium kollekciót pár nappal ezelőtt három kosaras lány mutatta be a nagyközönségnek: Dubei Debóra, Simon Zsófia és Raksányi Krisztina a Klauzál téri kosárpályán próbálták ki a szurkolói mezeket egy fotózás erejéig. Az MKOSZ projektje a kosárlabdasport népszerűsítésének fontosságára, az MKOSZ 75 éves történetére igyekszik felhívni a figyelmet.

Raksányi Krisztina, Dubei Debóra és Simon Zsófia állt modellt a szurkolói kollekcióhoz Forrás: kosarsport.hu

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a fiatalok körében népszerű BP Shoppal együttműködve valósította meg a tervezést, a gyártást és a fotózást, a női kosárlabdás hölgyek pedig örömmel vállalták a nem mindennapi projektben való részvételt – ebben a szezonban immár másodszorra, hiszen korábban naptárfotózáson vettek részt a válogatott csapat tagjai.

Ekkor a „Mellettem az utódom" projekt keretében közös naptár készült a válogatott lányokkal és az utánpótlás generációval.

Szépséges kosárlabdázónők a vakuk kereszttüzében

A júniusi, csehországi Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott tagjai werkfotózáson vettek részt. Ebben segítségükre voltak a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ifjú növendékei is. Ezúttal nem a szakmai stáb vette kezelésbe a kosaras hölgyeket, hanem a fodrász, a sminkes és a stylist. A lányok a modellkedés nehézségeiből is tapasztalatokat szerezhettek.

A szurkolói mezek atléta és rövidujjú változatban is kaphatók – a lányok a fotózáson elmondták: nekik az atléta a személyes kedvencük. A teljes kollekció a BP Shop összes üzletében és a webáruházában is megvásárolható.

A BP Shop egyik alapítója, Jakab Péter elárulta,

az együttműködésnek lesz még folytatása: a részletek a férfi kosárlabda Eb után derülnek ki.