Társoldalunk:

Csoda Kolozsvárott, 48 év szünet után nyert Eb-meccset Magyarország

2017.09.04. 13:54

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 48 év szünet után nyert újra mérkőzést az Európa-bajnokságon, miután végig remekül játszva 85-73-ra legyőzte Csehországot a C-csoport 3. fordulójában. Ezzel a győzelemmel szinte egészen biztosan továbbjutunk a torna egyenes kieséses szakaszába, hiszen már csak a csoport leggyengébb csapatát, a házigazda Romániát kell megverni kedden. 

Kis túlzással a csoportok kisorsolása óta erre az egy mérkőzésre készült a magyar válogatott. Azt ugyanis lehetett tudni, hogy sem a spanyolok, sem a horvátok, sem a montenegróiak nem képviselnek azonos játékerőt a magyar csapattal. Ahhoz tehát, hogy meglegyen a hőn áhított továbbjutás, a cseh együttest mindenképpen le kellett hétfőn győznie a mieinknek.

A magyar játékosok a vasárnapi szünnapot követően elszántan készülődtek az összecsapásra. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az első két mérkőzésen nyújtott gyenge dobóformát fel kell váltsa egy hatékonyabb támadójáték, miközben a védekezést is meg kellett acélozni. Nem volt tehát könnyű helyzetben a csapat, miközben azt is tudta mindenki, hogy Európa-bajnokságon legutóbb 1969-ben, azaz 48 éve nyert meccset magyar férfi kosárlabda-válogatott. Akkor az olaszországi Casertában a svédeket győztük le. 

Vojvoda Dávid (b) és a cseh Vojtech Hruban a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Első negyed: Magyarország-Csehország 23-16

Kezdőcsapatunk ezúttal így festett: Allen, Keller, Hanga, Vojvoda és Kovács Péter. 

Vojvoda kosarával és agresszív védekezéssel kezdte a meccset a magyar válogatott. Hanga két büntetőt dobhatott, ezzel 4-0-ra húzott el a magyar csapat. Hanga itt nem állt meg, besuhintott egy triplát, ezzel 7-0 volt az állás ide - másfél perc sem telt még el. A csehek Hruban révén csaknem három perc elteltével szerezték meg első kosarukat (7-2), amire Hanga válaszolt szép tempóval, majd egy csodás magyar támadást követően Vojvoda álompasszát Allen zsákolta be. 11-2-re vezetett a magyar válogatott - eszméletlen kezdés!

A védekezésünk remek volt, nem ismertünk elveszett labdát, Allen újabb kosarával már 13-2 volt az állás ide. Hüldezetünk és néztünk, mint a moziban - hát így is lehet játszani?

Rosco Allen (j) és a cseh Vojtech Hruban a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Perl kezére odavertek, a labda beesett, két pont és még egy büntető is jöhetett, 16-4 ide. Ha egy üzlet beindul, Perl újabb kosarával már 20-10 ide, majd olyan varázslatos Hanga-Vojvoda támadás ment végig a pályán, amely álomszerű volt. (22-12.)  Palyza triplája egy elkapkodott magyar támadás végén esett, 22-16, Ivkovics kapitány pedig azonnal időt kért. Hat pontra jött fel az addig padlón lévő cseh válogatott. 

A negyedbe még belefért Hanga egy büntetője, meg egy súlyos bírói tévedés, amely után Keller kapott technikait. Mondjuk Kellernek tök igaza volt, mert dobás közben letépték a kezét. A három bíróból egy sem látta. Ezzel együtt nagyszerű játékkal a magyar csapat az első negyedet 23-16-ra nyerte meg.

Második negyed: Magyarország-Csehország 44-33

Nagy dobópárbajjal indult a második negyed, a csehek ismét hat pontra jöttek fel, de Hanga ekkor újabb triplát vágott be, ezzel a 13. percben 30-21 volt az állás. A magyar csapat hatalmas tempót diktált, a magyar közönség pedig remek hangulatot teremtett. 

A 16. percben 32-25-ös állásnál Hanga egészpályás álompassza következett, amit Allen váltott pontokra. Sorozatban estek a kosarak, a védekezés ekkor háttérbe szorult. 

Hanga Ádám (j) és a cseh Jaromir Bohacik a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Védekezést váltott Csehország, ez nem annyira ízlett a magyaroknak, nagyon oda kellett figyelni, mert egyre nehezebben jutottunk be a palánk alá.  Ha bentről nem ment, ment kintről, Hanga úgy vágott be egy hármast, hogy még a csehek is tátott szájjal bámulták. 18. perc, 39-29-re vezettünk.

Kritikus volt a nagyszünet előtti utolsó két perc, de tartottuk a közte tizet, (41-31), majd Vojvoda triplájával 44-31 ide, ez maga volt a csoda. Meg az is, amit a magyar együttes az első félidőben elővezetett. A nagyszünetben 44-33 volt az állás, a csapat valamennyi tagja nagyszerűen kosarazott.

Hanga Ádám (j) és a cseh Jaromir Bohacik a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ami a pontokat illeti: Hanga 16, Allen 8, Vojvoda és Perl 7-7 pontod dobott az első félidőben.

Harmadik negyed: Magyarország-Csehország 66-58

Kisebb tempóban, de jól kezdtük a második félidőt, Keller egy büntetőt dobott be a kettőből, de szerencsére a csehek is sokat hibáztak A 22. percben 47-35 állt a táblán. Keller zsákolása szintén szemet gyönyörködtető volt, okosan játszottunk, tartottuk a 10-12 pontos előnyt. A születésnapját ünneplő Vojvoda Dávid ihletett formában játszott (52-42 az ő hármasával), majd egy szenzációs labdaszerzés következett Perl Zoltántól. 

Rosco Allen (b) és Vojvoda Dávid (j2), valamint a cseh Kamil Svrdlik (b2) és Tomas Satoransky a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésen KolozsváronForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hanga is élete meccsét játszotta a válogatottban (előbb egy dupla, majd egy tripla - 57-46), amire azonban nagyon oda kellett figyelni, hogy a faultarány 15-9 volt a magyar csapat javára. 

A negyed utolsó három perce 58-51-es magyar vezetéssel indult el, meg Hanga újabb triplájával (61-51.) 

Palyza a dudaszó pillanatában vágott be egy hármast, de Vojvodának erre is volt válasza. Szinte önkívületben kosaraztak a magyarok. Ebbe sajnos, néhány hiba is belecsúszott, de amíg a cseheket távol tudtuk magunktól tartani, addig nem volt nagy gond. 

Eilingsfeld János is nagyon akart, de elvesztette a labdát, csak szabálytalankodni tudtunk, 63-56 lett az állás. Hanga néhány másodperc pihenő után újra a pályán volt.

Ekkor jött Ferencz Csaba és az ő triplája, visszaállt a közte tíz, azaz 66-56 volt az állás.  

Negyedik negyed: Magyarország-Csehország 

Nagy izgalmakat tartogatott a negyedik negyed. Vojvoda szerezte az első kosarat, majd a csehek egyetlen támadása során két faultot is begyűjtöttünk. 

A csehek meg szórták a pontokat, 33. perc, 68-62, kritikus lett a helyzet, de Perl ütéssel együtt csorgatta be a labdát, jöhetett a büntető, 71-62.  

Elképesztő módon harcolt a magyar csapat, szép labdaszerzések mellett a támadólepattanókat is megszereztük. 5.54-el a vége előtt időt kért Csehország. Keller pedig visszaállította a tíz pontos különbséget (72-62.)

Sztojan Ivkovics, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A veterán Satoransky a legrosszabbkor szórt triplát (72-65), ennél izgalmasabb végjáték aligha lehetett volna. Hanga esze, keze, szíve a helyén, bedobott egy duplát, majd álomszerűen védekezett. Újabb cseh időkérés, most már az ő nyakukon volt a kés, 74-65 3.57-el a vége előtt.

Innentől kezdve a csehek folyamatos szabálytalanságokkal arra próbálták kényszeríteni a magyar csapatot, hogy az elhibázza a büntetőket. Ez sem jött be. Az utolsó három perc 77-67-es vezetésünknél indult. 

Mi is játszottunk az idővel, hiszen nekünk az volt a jó, ha peregnek a másodpercek. Hanga Ádám újabb labdaszerzése könnyekre fakasztotta a szurkolókat. Meg az is, hogy bedobta az egyiket 78-67.

Ekkor azonban pillanatnyi rövidzárlat állt be a csapatnál. Satoransky kosara után nem tudtunk támadni, eladtuk a labdát, újabb cseh kosár, 78-71 ide. A magyar szövetségi kapitány azonnal időt kért. 

Kolozsvár, 2017. szeptember 4. Vojvoda Dávid a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Csehország mérkőzésenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kosár kellett minden áron. Allen a ziccert kihagyta, de odavágtak neki, két dobás, csak az egyik jó, 79-71, Satoranskyé is jó, 79-73. És ekkor jött Vojvoda. Mint kés a vajon átment a cseh falon és betette a labdát a helyére. A kosárba. 81-73, 56 másodperc volt hátra.

Jöttek a csehek, kimaradt a ziccer, miénk lett a labda, a közönség felállva ünnepelt. 39 másodperc volt hátra. 82-73, innen nem lehetett kikapni. A slusszpoén Hangáé, tripla, a vége 85-73.

Az ember nem tud meghatottság nélkül erről a meccsről írni. A magyar férfi kosárlabda-válogatott 48 év szünet után nyert újra Eb-meccset, és ha kedden legyőzi Romániát, utazhat a nyolcaddöntőre Isztambulba. 

Eredmény:
Magyarország–Csehország 85-73 (23-16, 21-17, 22-25, 19-15)
Magyarország: Hanga 31/18 pont, Vojvoda 18/6, Perl 12, Allen 10, Keller 6, Ferencz 3/3, Eilingsfeld 3, Karahodzic 2, Kovács, Tóth N., Wittmann, Ruják
Csehország: Palyza 18/12, Satoransky 18/6, Auda 15, Hruban 12, Svrdlik 4, Peterka 2, Bohacik 2, Kriz 2, Sirina, Welsch, Kyzlink.

A horvát válogatott hétfőn négy ponttal legyőzte a montenegrói együttest a férfi kosárlabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű, kolozsvári csoportjának harmadik fordulójában.

A riói olimpián ötödik gárda az első negyedben már 15-0-ra is vezetett, s bár remek második félidei teljesítményének köszönhetően a montenegrói csapat a záró felvonásban egy pontra felzárkózott (73-72), a végjátékot a horvátok bírták jobban.

A címvédő spanyol válogatott hétfőn könnyed győzelmet aratott a házigazda román csapat felett.

Az olimpiai bronzérmes együttes százszázalékos teljesítménnyel vezeti a hatost.

Eredmény, C csoport, 3. forduló:
Horvátország-Montenegró 76-72 (25-17, 18-14, 19-21, 14-20)
Spanyolország-Románia 91-50 (21-19, 20-8, 29-8, 21-15)