Vágólapra másolva!
Csapata szombati nemzetközi búcsúját követően lemondott posztjáról Sótonyi László, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgó vezetőedzője.

Az egyesület honlapja hétfőn arról számolt be, hogy a klubvezetés elfogadta a 47 éves szakember döntését.

A szakmai munkáért ideiglenesen az eddigi másodedző, Bencze József felel, akinek a munkáját a szlovén Klemen Cehte segíti.

Sótonyi László lemondott posztjáról Forrás: csurgo.hu

A korábbi sokszoros válogatott Sótonyi 2014-ben lett a Csurgó vezetőedzője.

Az ezt követő három évben a bajnokságban egy negyedik és két ötödik helyet ért el az együttessel, amelyet több mint 120 mérkőzésen irányított.

A Csurgó szombaton az EHF Kupa selejtezőjének második körében tíz góllal kikapott a horvát Dubrava otthonában, így 60-59-es összesítéssel búcsúzott.