Vágólapra másolva!
Nagy László a csütörtöki ellenőrző röntgenvizsgálat után egyre bizakodóbb, ez viszont távolról sem jelenti azt, hogy szombaton este pályára is léphet a Veszprém Arénában a francia PSG elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. Pedig ha valamikor, most igazán nagy szükség lenne a góljaira és a védekező tudományára. A végső szót az orvosok, illetve az orvosokkal egyeztető Ljubomir Vranjes, a magyar kézilabda bajnokcsapat svéd edzője mondja majd ki, de az sem kizárt, hogy ezt csak a szombat délelőtti nevezési határidő előtt teszi meg.

„Gyakorlott" sérült

„Körülbelül addig tartott az újabb kényszerszünet, amennyit a hüvelyujj törésem után megjósoltak, de így is tűkön ülve várom már a visszatérés napját – nyilatkozta a 36 éves jobbátlövő, – sajnos még nem veszprémiként - kétszeres BL győztes Nagy László az SzPress Hírszolgálatnak. – Mondhatom „gyakorlott" kézsérültnek számítok, ugyanis spanyolországi éveim alatt kétszer, itthon pedig háromszor jártam meg a kézfejemmel vagy az egyik ujjammal. Tudomásul kell venni, hogy ez a kézilabdasport velejárója, a játék hevében ennél sokkal súlyosabb sérülések is bekövetkezhetnek. Most viszonylag szerencsés vagyok azzal, hogy már megint egy őszi mérkőzésen váltam harcképtelenné. és nem tavasszal, a BL döntő felé vezető út utolsó szakaszában."

Nagy László játéka továbbra is kérdéses a PSG ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagy László jobb kezének hüvelyujja október 9-én a német THW Kiel elleni találkozón roppant, a mérkőzést Vranjes csapata így is megnyerte 26-24-re. Ezt követően az „Építők" két újabb BL találkozón volt kénytelen nélkülözni, így legutóbb az elmúlt hétvégén, amikor a Telekom Veszprém Párizsban öt góllal kapott ki a PSG együttesétől. A visszavágás lehetősége a most következő szombaton kínálkozik.

Csatát döntő fiatalok

A PSG elleni csoportrangadó hajrájában egy „szemtelenül fiatal" francia szélső, a még csak 19 esztendős Edouard Kempf hét kapura lövéséből 6 gólt szerzett. Azt lehet mondani, hogy a franciák győzelmét – fáradó csapattársait kisegítve – ő biztosította be. Ugyanebben a fordulóban a nyolc gólt dobó 20 éves és szintén francia Dika Mem nélkül a Barcelona talán még az egy pontot se tudta volna megszerezni a vendég Rhein-Neckar Löwen ellen, miközben a szlovén Celje úgy nyert története során először Kielben, hogy a 21 éves Jaka Malus nyolcszor talált a németek kapujába.

„Régóta mondom, hogy a fiataloké a jövő, ezért minden csapatnak időben kell gondoskodnia a kiöregedő játékosok helyettesítéséről – folytatta Nagy László. – Olykor elképesztő az ezerrel előre nyomuló ifjú titánok remek játéka és magabiztossága, az igazán nagy elismerés viszont csak akkor illeti majd meg őket, ha a kiugró formát és eredményességet tartósítani tudták. Persze az is igaz, hogy a tétmérkőzéseken nem a kor számít, hanem a tudás és a teljesítmény, előbb vagy utóbb viszont, minden tapasztalt játékosnak át kell adnia a váltóbotot, mert ez az élet rendje. Ez a forgatókönyv rám is vonatkozik - hangsúlyozta Nagy László, aki egykor ugyanúgy 19 eszendős volt, mint most a francia Kempf, amikor Szegedről leigazolt ifjú titánként a Barcelona a mélyvízbe dobta.

Más lapra tartozik, hogy a továbbra is világ legjobbjai közé tartozó és még mindig pótolhatatlannak tűnő Nagy két év híján kétszer annyi idős, mint Edouard Kempf, akit szombaton a hazaiak nyilván jobban igyekeznek majd szemmel tartani.