Vágólapra másolva!
A nőz kosárlabda NB I-ben szereplő Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy magyar válogatott csapatkapitánya, Raksányi Krisztina Miskolcon folytatja pályafutását. Az amerikai Ashleigh Fontenette megszerzése után így újabb komoly erősítés érkezett Diósgyőrbe.

Raksányi Krisztina Németországban született, de fiatalon Pécsre került és itt kezdte sportpályafutását is. 2006-ban, 15 évesen mutatkozott be a Pécs felnőtt csapatában, az élvonalban, két évvel később pedig már az Euroligában is szóhoz jutott. Az első pécsi időszak után egy évet kölcsönben töltött az Győr csapatánál, ahol 2012/2013-as bajnokságban és a kupában is ezüstérmet szerzett a kisalföldi csapattal, az Euroligában pedig 8.7 pontot, 1.9 lepattanót és 1.6 gólpasszt átlagolt. 2013 nyarán a szintén az elsőszámú nemzetközi kupasorozatban szereplő horvát Novi Zagreb csapatához igazolt, majd egy év múlva hazatért Pécsre, ahol 2014-ben megnyerte a Magyar Kupát.

Raksányi Krisztina, a magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya Forrás: dvtk.eu

2011 óta megszakítás nélkül tagja a magyar válogatottnak, amelynek egyben csapatkapitánya is, így természetesen részt vett a 2015-ös és (Zele Dorinával együtt) a 2017-es Európa-bajnokságon is, melyen 2003 óta a legjobb eredményét érte el a nemzeti csapat. A DVTK szurkolói számára friss élmény lehet, a miskolci Magyarország - Albánia Európa-bajnoki selejtező, melyen Raksányi Krisztina vezérletével 89 pontos győzelmet arattak a magyarok.

Annak ellenére, hogy már most is kiváló játékos és a magyar mezőny meghatározó tagja, még tovább szeretne szakmailag fejlődni, és ezt biztosítottnak látta a DVTK színeiben. Az elmúlt napok két új igazolásával nagymértékben bővültek a variációs lehetőségeim, aminek az eredményességben is tükröződnie kell már a következő mérkőzéseken. A cél és egyben az én feladatom is az, hogy a Magyar Kupa nyolcas döntőjére és a rájátszásra kialakuljon az a csapatjáték, amivel eredményesen tudjuk felvenni a versenyt bármelyik hazai riválisunk ellen" - nyilatkozta Stefan Svitek, a miskolci csapat vezetőedzője.