Euroliga: a Sopron kikapott a címvédő Kurszktól

női kosárlabda Euroliga, Sopron, 2017.12.20.
Roberto Íniguez nem lát esélyt a továbbjutásra az Euroliga negyeddöntője előtt
Vágólapra másolva!
A Sopron tizennyolc pontos vereséget szenvedett csütörtökön a címvédő orosz Dinamo Kurszk vendégeként a női kosárlabda Euroliga tizedik fordulójában.

A magyar bajnok 6/3-as győzelmi mutatóval, míg a címvédő Kurszk az egész mezőnyben egyedüliként veretlenül, 9/0-val várta az év első mérkőzését. A soproniak fárasztó, tizennyolc órás utazás végén jutottak el az orosz városba: kedd délután indultak, az éjszakát repülőn töltötték, a hajnal pedig már Moszkvában érte őket, ahonnan még ötórás vonatozás várt rájuk.

A Sopron tizennyolc pontos vereséget szenvedett a címvédő orosz Dinamo Kurszk vendégeként Forrás: Polyák Attila - Origo

Az előző Euroliga-szezont is százszázalékos mérleggel megnyerő Kurszk tavaly októberben 88-74-re nyert Sopronban, de a harmadik negyed után még csak két ponttal vezetett.

A csütörtöki meccs első negyedében jól tartotta magát a vendégcsapat, de a második felvonást tíz ponttal megnyerte a házigazda, amely így a nagyszünetben tizenöt ponttal (49-34) vezetett. Roberto Iniguez együttese a folytatásban sem zuhant össze, az esélyesebb orosz együttes viszont ettől függetlenül végig biztosan tartotta maga mögött ellenfelét és őrizte meg hibátlan mérlegét.

A soproniak jövő szerdán a francia ESBVA-LM együttesét fogadják.

Eredmény:
A csoport, 10. forduló:
Dinamo Kurszk (orosz)-Sopron Basket 86-68 (22-17, 27-17, 18-16, 19-18)

A magyar csapat legjobb dobói: Turner 13, Crvendakic, Langhorne 11-11