Vágólapra másolva!
Jó meccset játszott a kosárlabda NB I két élcsapata, az Alba Fehérvár és a Falco, de a szombathelyieknek ezúttal sem sikerült nyerni idegenben.

„A Falco elsősorban a támadásban jeleskedik, mi próbálunk a védekezéssel foglalkozni, szóval érdekes meccs lesz" – mondta a mérkőzés előtt Braniszlav Dzunics, az Alba edzője.

Dzunicshoz hasonlóan a védekezés minőségének fontosságát emelte ki a BB1.hu nevű szakportál állandó szakértője is. Déri Csaba, aki játékosként a Körmendben és a Falcóban is játszott, edzőként pedig a BC Sepsi női csapatával román bajnoki- és kupaezüstöt is nyert, az Albát tartotta a mérkőzés esélyesének, elsősorban azért, mert a sárga-feketék idegenben képtelenek megismételni hazai pályán nyújtott védekezésüket.

Az Alba inkább védekezésben jeleskedik Fotó: Polyák Attila - Origo

„Hazai pályán a Falco messze a legtöbb assziszttal játszik a mezőnyből, borzasztó látványosan kosaraznak Perlék az Aréna Savariában. Szombathelyen Szekulovics edző ki szokott lépni a nyolcemberes rotációból, idegenben eddig többnyire inkább a nyolc főre hagyatkozott, amelyből hat kimondottan jó távoli dobó. Ha mindkét csapat beleáll a játékba, ebből lehet akár egy látványos, „run and gun" jellegű meccs is" – mondta Déri.

A két csapat első meccsét a Falco hatalmas meglepetésre 94-66-ra nyerte, igaz azt a találkozót még október elején rendezték.

Azóta az Alba rendezte sorait, továbbjutottak az Európa Kupa első csoportköréből, és a bajnokságban is összehoztak egy nyolc győzelemből álló sorozatot.

Felzárkóztak a bajnokság élmezőnyéhez, nagy menetelésük éppen egy héttel ezelőtt, a Kaposvár otthonában szakadt meg. A mérkőzés előtt, a váratlan fiaskó ellenére is, egyetlen győzelemre voltak a második szombathelyiektől.

Az októberi meccset a Falco nyerte Forrás: Vagvolgyi Balint, Nyugat.hu/Vagvolgyi Balint

Az Alba Regia Sportcsarnokban természetesen teltház, közel kétezer ember fogadta a csapatokat. Szombathelyről kétszázan kísérték el a csapatot. A székesfehérváriak két magyarral a kezdőben (Lóránt, Keller) kezdték a meccset, a másik oldalon három hazai kosarasnak szavazott bizalmat (Perl, Váradi, Tóth Norbert) Szekulovics.

A mérkőzés első kosara Váradi Benedek triplája volt, miután a szombathelyiek egy támadáson belül négy támadólepattanót is begyűjtöttek. Palánk alól folytatódott a pontgyártás. Keller az egyik, Tóth a másik oldalon talált be. A Falco 7-2-re is vezetett, amikor ébredtek a hazaiak.

Harris triplája, és két Keller-dupla után már az Albánál volt az előny.

A szombathelyieknek szemmel láthatóan nem tetszett a fegyelmezett védekezés, a támadó idő utolsó pillanatában kényszerből eldobott labdák pedig nem találtak célt. A nagy tét mindkét oldalon rengeteg hibát hozott, így ebben a periódusban egyik csapat sem tudott élni az ölébe pottyanó lehetőségekkel. Két perccel az első negyed vége előtt 15-15 volt az eredményjelzőn. Negyven másodperccel később két eladott labda, és két fehérvári kosár után, a vendégek edzője azonban már időt kért, ami után 20-19 lett a játékrész vége.

Sok hibával játszott mindkét csapat Forrás: Pál T. Gábor

Norfleet-show a második tíz perc elején. A szombathelyiek hátvédje hét pontot dobott zsinórban, és miután Perl is betalált, 20-28-nál Braniszlav Dzunics időt kért. Govens és Keller triplával folytatódott a mérkőzés, de az ezt követő nagy rohanásból a fehérváriak jöttek ki jobban.

Három perc alatt egy pontra olvadt a Falco előnye, Hill duplája és Lóránt két sikeres büntetője után pedig már a hazaiak vezettek.

A vasiak szerkezetet váltottak, klasszikus magas ember nélkül játszottak a nagyszünet előtti utolsó percekben. 45-45-tel mentek pihenőre a csapatok.

Dudaszóig kijátszott Falco támadással, és Perl Zoltán duplájával kezdődött a második félidő. Gyors kosárváltásokat követően, minden támadásból pont született, a 25. percben még mindig egálra álltak a csapatok. Az Alba a palánk alá Lórántnak bejátszott labdákból volt eredményes, míg a másik oldalon az egyéni megoldások hozták a pontokat. Keményen, a faulthatár szélén védekezett mindkét csapat.

Sokáig egyik csapat sem tudott ellépni Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó negyedre 67-64-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok, ekkor már meglehetősen feszült volt a hangulat. A Falco-kispad nehezen viselte a játékvezetői döntéseket, Szrecsko Szekulovicsot sajátjainak kellett elhúzni a zsűriasztaltól. Nem csillapodtak a kedélyek ezt követően sem. Zsigeranovics egy palánk alatti szabálytalanság után, kilenc perccel a vége előtt egyenlített. A vendégek visszaküldték a pályára a tavalyi szezon MVP-jét, Govenst, míg Dzunics Lórántot cserélte vissza. A változtatásokból az Alba jött ki jobban, 74-70-nél jött a szombathelyi időkérés. Váradi triplájával jött közelebb a Falco, Zsigeranovics büntetői után ismét a szombathelyiek vezettek. Váradi újabb triplája után 74-78 volt az állás. Dzunics 76-80-nál kért időt.

Hihetetlen izgalmakat hozott az utolsó három perc. A hazaiak szigorítottak a védekezésen, a Falco dobásig sem jutott el. A másik oldalon Govens sportszerűtlen hibája után Keller dobta be mindkét büntetőjét, majd Smith zsákolt egy hatalmasat.

80-80-nál Govens dobta be a büntetőjét, míg a másik oldalon Simpson volt eredményes.

Megérdemelten nyert az Alba Fotó: Polyák Attila - Origo

Váradi rontott el egy tempót, és Govens szórt el egyet távolról a Falcónál, a másik oldalon viszont ismét Simpson volt eredményes. A Falco újabb rontott támadása, és Simpson "emberes" triplája után dőlt el az összecsapás.

A végletekig kiélezett mérkőzésen a végjátékot jobban bíró Alba megérdemelten nyert.

A találkozó legjobbja a meccset megnyerő Simpson volt, aki 24 pontig jutott. A mezőny legjobb magyar játékosa a 18 pontos szombathelyi Váradi Benedek lett.

– foglalta össze tömören véleményét Perl Zoltán a mérkőzés után.

Perl Zoltán nem beszélt félre Forrás: BB1.hu

„Nagyon jó mérkőzés volt, sok volt a hiba, de izgalmas, jó összecsapás volt – értékelt Szrecsko Szekulovics. – A végén ott volt a kezünkben a győzelem, de egy olyan jó csapat, mint az Alba, könyörtelenül kihasználja azokat a butaságokat, amiket a végjátékban csináltunk. Büszke vagyok a fiúkra, jó úton járunk. Az Albának gratulálok."

„Kiegyenlített volt a meccs, el kell ismerni, szerencsénk is volt – mondta Dzunics. –

Hat nap alatt ez volt a harmadik meccsünk. Nagyon örülök ennek a sikernek, mert jó csapat ellen győztünk."

Eredmény:

Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89–85 (20–19, 25–26, 22–19, 22–21)
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok,
V: Cziffra Cs., Győrffy P. A., Söjtöry T. (Hartyáni Zs.)

Alba: Hill 14, Simpson 24/15, Harris 13/6, Lóránt 7, Keller Á. 16/6. Csere: Horton 7, Mohammed 5/3, Filipovity -, Kovács Á. 3/3, Keller I. -.

Falco: Govens 15/3, Perl 13/3, Váradi 18/9, Borisov 9/3, Tóth N. 6. Csere: Zsigeranovics 7, Norfleet 10/6, Pustahvar 7.