Vágólapra másolva!
Az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata egy török sztárklub, a BB Hatay ellen lépett pályára a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Habár a harmadik elején egy nagy roham után 10 pontnál is nagyobb előnyt tudott kiépíteni a KSC, a Hatay az amerikai center Courtney Paris révén ledolgozta a hátrányát, végén Studer Ágnes bravúrhármasa kellett ahhoz, hogy mindössze két pontos török előnnyel várják a csapatok a visszavágót.

Az első negyedben jobban kezdett a török csapat, de szerencsére nem tudott nagyobb előnyt kiépíteni. Teja Oblak vezetésével végig látótávolságon belül maradt a Szekszárd, védekezésben viszont sokszor tehetetlen volt a hatalmas termetű Courtney Paris ellen, aki korlátlan ura volt a lepattanóknak (egyébként a vonatkozó rangsort vezeti az Európa-kupában). Oblak kosara kellett ahhoz, hogy ne nagy Hatay-előnnyel érjen véget az első negyed, de így is 18-23 volt a vendégeknek.

A második negyed már emlékeztetett arra, amit a Szekszárd az előző kör wroclawi visszavágóján produkált. Összeállt a védekezés, miközben támadásban is jöttek a kosarak, 30-29-nél átvette a vezetést Djokics Zseljko csapata.

Leilani Mitchell jól szervezte a Hatay játékát Forrás: FIBA/Jantner Zsolt

Erica McCall és Krnjic Sara is kiváló védőmunkát végzett Parison, ráadásul a lányok csúsztak-másztak minden labdáért, volt olyan, amikor

Gereben Lívia térdelve szedett össze egy támadólepattanót.

Egyre növelte előnyét a KSC csapata, félidőben már 38-35-ös hazai előnynek örülhetett a publikum. Azaz 20-12-re nyerte a Szekszárd a második negyedet.

A harmadik negyed kezdéseként Gereben Lívia faulttal együtt dobott háttal ziccert, majd a büntető is jó volt, sőt, Krnjic azonnal labdát szerzett, így megvolt az esély a 10 pontos előnyre.

Ez azonban nem jött össze, de senki sem bánta, ugyanis McCall triplájával 46-35-re vezetett a Szekszárd.

Egy jó védekezés után Theodoreán Alexandra dobhatott két büntetőt egy sportszerűtlen hiba után, így 10-0-val kezdte az első három percet a KSC. A török csapat természetesen nem omlott össze, Paris vezetésével gyorsan eltüntette a hátrány nagy részét, 50-46-ra feljött a Hatay, jött is az időkérés. 50-48-nál érkezett egy fontos Oblak-kosár, valamint Studer Ágnesnek is volt két jó megmozdulása védekezésben, utóbbi után büntetőket is dobhatott, ezekből egy ment be. Az előnyből megmaradt három pont, azaz valahogy egálra mentette a Hatay ezt a tízpercet, 55-52 állt az eredményjelzőn.

Teja Oblak (labdával) 21 pontot szerzett Forrás: FIBA/Jantner Zsolt

A negyedik negyed Bahar Ozturk 2+1-es játékával kezdődött, és mivel a büntető is jó volt, egyenlített a Hatay, majd Merve Aydin könnyű ziccerével már ott volt az előny. McCalltól ismét jött a hármas, ami kétpontos Szekszárd fórt jelentett, de Paristól hamar jött a válasz. A játékvezetők is kezdték elveszíteni a kontrollt, McCallra egy teljesen hihetetlen szabálytalan zárást fújtak, amit Leilani Mitchell büntetett meg egy hárompontossal. Studer ismét csak egy büntetőt tudott értékesíteni, aztán Oblak is odaállhatott a vonalra egy sportszerűtlen hiba után. Majd az ő bravúrkosarával megvolt a vezetés is másfél perccel a vége előtt, de Paris megint betalált.

51 másodperccel a lefújás előtt Studer harcolt ki támadóhibát egy törtök leindításnál, egy pontos hátrányban volt ekkor a Szekszárd.

A támadás azonban nem sikerült, Ozturk két büntetőjével pedig hárommal ment a Hatay, a vendégcsapat 100%-kal büntetőzött. 17 másodperc volt hátra, a közönség folyamatosan biztatta a magyarokat, Oblak azonban eladta a labdát, amiből könnyű ziccert dobott a Hatay, de Studer Ágnes a végén bevágott egy rá jellemző, hihetetlen hárompontost, így mindössze kettő ponttal, 76-74-re nyert a Hatay, azaz

a Szekszárdnak minden esélye megvan a továbbjutásra a visszavágón. Akárcsak Wroclawban az előző körben.

Studer Ágnes (labdával) hatalmas hárompontost dobott a legvégén Forrás: FIBA/Jantner Zsolt

Teja Oblak 21 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosa lett, a túloldalon Paris 20 pontig és 20 (!) lepattanóig jutott.

Végeredmény, Európa-kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd – BB Hatay (török) 74-76 (18-23, 20-12, 17-17, 19-24)