A kanizsai Tesco helyett a mennybe ment a 210 centis Határ Bernadett

Magyarortszág Litvánia EB selejtező Miskolcon 2018 február 14-én Magyarortszág Litvánia EB selejtező Miskolcon 2018 február 14-én
Magyarortszág Litvánia EB selejtező Miskolcon 2018 február 14-én
Vágólapra másolva!
Másfél órát aludt, a litvánok ellen drámai körülmények között 78-76-ra megnyert Eb-selejtezőt pedig már vissza is nézte Székely Norbert szövetségi kapitány, aki szerint az óriási szívvel harcoló magyar csapat győzelme felejthetetlen marad. A miskolci mérkőzés után egy nappal nyilatkozó szakember szerint a magyar válogatottban ma még nem játszanak Európa-klasszisok, de három játékosunk hamarosan a csillagok közé emelkedhet. Interjú.

A mérkőzés végének egyik nagyjelenete az volt, amikor odarohant a férfi válogatott szövetségi kapitányához, Sztojan Ivkovicshoz. Gondolom, ez nem egy előre megtervezett akció volt.
Spontán rohanásban törtem ki, de nem csak Sztojanhoz, hanem a mellette ülő vezetőségi tagokhoz siettem.

Hiszen ott volt Szalay Ferenc elnök úr, vagy éppen Bodnár Péter főtitkár.

Az, hogy a férfiválogatott szövetségi kapitánya eljött a meccsünkre, nagy örömmel töltött el.

Székely Norbert női szövetségi kapitány és Sztojan Ivkovics, a férfiválogatott mestere. Együtt örültek Miskolcon Fotó: Szabó Gábor - Origo

De említhetném a két soproni klubvezetőt, Hollós Annát és Török Zoltánt is, akik az országot átautózva jelentek meg Miskolcon.

Ilyen közegben tényleg jó dolgozni.

A litvánok elleni mérkőzés előtt azt mondta, hogy egyénileg jobb játékosokból áll az ellenfél, de csapatban a magyar válogatott a jobb. Mintha ezt az állítását igazolta volna vissza az, hogy két perccel a vége előtt még 74-69-re az ellenfél vezetett, de aztán mi nyertünk 78-76-ra.
Meleg szív és hideg fej – ezt hangsúlyoztuk a meccs előtt. Ezt a szituációt csak így lehetett megoldani. Ugyan a mérkőzés alatt párszor elkapott bennünket a hév, de összességében jól oldottuk meg a feladatot. Képesek voltunk hinni egymásban, csak így fordíthattuk meg ezt az őrült meccset.

Sokat fogunk még beszélni a mérkőzésen látott játékvezetésről. Ön szerint csaltak a bírók?
Soha nem engedném meg magamnak azt, hogy ilyet mondjak. A Miskolcon vezető hármas sem csalt, csak borzalmasan rossz felfogásban vezette a meccset. A legrosszabb az egészben az, amikor azt látod, hogy a folyamatosan tévedő bírók hogyan akarnak kompenzálni. És ezzel nem arra gondolok, hogy az ellenünk fújt három technikai után a litvánok is kaptak kettőt.

Hanem a meccs utolsó két percére, amikor a három bíró már semmit nem fújt le.

A Székely Norbert vezette szakmai stáb remekül meccselt Miskolcon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pedig ebben az időszakban is voltak érdekes jelenetek. Úgy lehettek vele, hogy a meccs már régen kicsúszott a kezükből, hogy az elégtelen kommunikációjuk miatt ez a hajó már elment, hogy tevékenységükkel szétrombolták mindkét csapat játékát.

De nem csalnak – ez nagyon fontos.

Már a 2017-es férfi Európa-bajnokságon lehetett látni, hogy technikaival torolják meg a színészkedést. Miskolcon két ilyen szituáció is volt, mindkettő a magyar csapatot sújtotta. Erre nem készítette fel a játékosait?
Megmondom őszintén, hogy nem. Eszembe nem jutott az, hogy ilyen felfogású lesz a bíráskodás. De az ember mindig tanul valamit, legközelebb erre is figyelünk.

Bár ezt a győzelmet a csapat érte el, egy játékosról mégis illik hosszabban beszélni. Ő Határ Bernadett, az együttes legmagasabb kosarasa, aki élete legjobb játékát nyújtotta. Ő az a sportoló, akinek még a sportágon belül is vegyes a megítélése. Határ már az oroszok ellen is nagyszerűen játszott. Mi történt vele?
Semmi különös, csak annyi, hogy most volt először teljesen nyitott és pozitív felénk és a csapat irányába is, miközben a szakmai stábban megtaláltuk számára azokat a mozgásokat, feladatokat, játékelemeket, amelyek az ő alkatához, tudásához a legjobban passzolnak.

Határ Bernadett (balszélen), Studer Ágnes (középen), Krivacsevics Tijana (jobbra) - mindhárman nagyot játszottak Litvánia ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egy ilyen magas játékost nem szabad elvesztenünk, harcolnunk kell érte minden erőnkkel. Nagyon boldog vagyok, hogy Határ klasszisteljesítményt nyújtott, mert bebizonyította, hogy mekkora potenciál van benne. És azt is, hogy nem kell már a nagykanizsai TESCO-áruházba dolgozni mennie.

Ezt kifejtené bővebben?
Négy éve az U20-as női válogatott edzőjeként kiestünk az A-divízióból. A kiesést követően leültem és valamennyi játékossal elbeszélgettem.

Én már el is felejtettem az egészet, ő nem.

Határ Bernadettnek (a képen jobbra) semmi keresnivalója nincs Nagykanizsán Fotó: Szabó Gábor - Origo

A litvánok legyőzése után odajött hozzám és annyit mondott, hogy a kanizsai TESCO-ban már nincs felvétel. A viccet félretéve,

Rajtunk, edzőkön és persze rajta is múlik, mi lesz belőle.

A litvánok elleni idegenbeli és hazai sikerben az a legnagyszerűbb, hogy ezt egy klasszisok nélkül felálló magyar csapat érte el. Egyetért ezzel?
Azzal a kitétellel, hogy a magunk szintjén ebben a csapatban vannak klasszisok, viszont valóban nincsenek Európa-klasszisaink. Még nincsenek. De Studer Ágnes, Dubei Debóra, vagy akár Határ Bernadett is az lehet.

Székely Norbert szövetségi kapitány töretlenül hisz a játékosaiban Fotó: Polyák Attila - Origo

Tudom, hogy sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha az együttesben hemzsegnének a klasszisjátékosok. De, ha túl sok van belőlük, az sem teszi könnyebbé az edző helyzetét.

Az is elképesztő, hogy a felnőtt magyar válogatottat egy 19 éves lány, Studer Ágnes irányítja. A Szekszárd tehetségét ön rakta be a nemzeti csapatba. Tudatos volt, hogy ekkora hátizsákot rakjanak rá?
Igen, mert elbírja, és nem roppan össze alatta. Studer Ági fejlődését az elmúlt években nyomon követtem az utánpótlás válogatottakban.

Studer Ágnes (a labdával) hamarosan Európa-klasszis lehet Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ne feledjük, hogy ezt a lányt a tavalyi U20-as Európa-bajnokság All-Star csapatába is beválasztották.

Tudatos döntéssel bíztuk rá az irányítást és nem kellett benne csalódnunk.

Nagyszerű sportember, akinek a hozzáállása, az akarata tényleg csak dicsérhető.

A végén számoljunk kicsit. A novemberi albánok elleni idegenbeli selejtezőn mindenképpen győznünk kell, ott mi leszünk az esélyesek. Ha Tiranában nyer a csapat, kijut a 2019-es Európa-bajnokságra?
A csoportelsők mellett a hat legjobb csoportmásodik is utazhat az Eb-re.

Mi ebben a csoportban másodiknál rosszabb helyezést nem érhetünk el.

Lehet majd két olyan csoport, ahol a második helyezettek 5 győzelemmel és 1 vereséggel végeznek. A mi mutatónk – ha nyerünk Albániában és kikapunk az oroszoktól – akkor 4/2 lesz. Ami ennél fontosabb, hogy lehet két olyan csoport, ahol a második helyezettek 3/3-as mutatóval zárnak.

Boldogság felsőfokon, óriási lépést tett a magyar válogatott a 2019-es Eb felé Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha így lesz, akkor mi biztosan kint vagyunk az Eb-n. Ha véletlenül ott is 4/2-vel végeznek, akkor sincs nagy baj, mert a magyar csapatnak már most +87 pontos a kosáraránya, úgy, hogy még nem játszottunk az albánokkal.

Szerencse, hogy a számolásba a csoport negyedik helyezettje elleni eredmények is benne lesznek.

Összefoglalva: ha nyerünk Albániában és az oroszok nem mérnek ránk valami óriási nagy vereséget, senki sem akadályozhatja meg Magyarország részvételét a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokságon.