Vágólapra másolva!
A magyar férfi és női klubcsapatok közül elsőként a MOL-Pick Szeged kezdte meg szereplését a kézilabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Juan Carlos Pastor alakulata a nyolcaddöntők első mérkőzésén a THW Kiel otthonába látogatott és bár negyven percig remekül tartotta magát, végül 29-22-es vereséget szenvedett, így nagyon nehéz helyzetből várhatja a jövő vasárnapi visszavágót.

Magyar szempontból jól indult a találkozó, mert bár Landin kétszer is nagyot védett és Vujin góljával a hazaiak kerültek előnybe,

Srsen és Sigurmansson találataival fordított a Szeged.

Ellépnie azonban nem sikerült, főként a korábban hat szezont Veszprémben kézilabdázó Marco Vujinnak „köszönhetően", akinek vezérletével tartotta a lépést a Kiel, így a 10. percben 4-4 állt az eredményjelzőn.

Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, német gólra magyar találat volt a válasz és fordítva, egészen 8-8-ig, akkor ugyanis megrázta magát a THW és Vujin, valamint Ekberg kétgólosra növelte a hazaiak előnyét. Bánhidi Bence duplájára viszont nem volt válasz, 10-10-nél pedig Alfred Gíslason időt kért.

Idegenben kezdte meg szereplését a MOL-Pick Szeged kézilabda csapata Forrás: facebook.com/pickszeged

A pihenő a Szegednek jött jobban, Pastor csapata átvette a vezetést

és a félidő hajrájáig jól is őrizte azt, akkor azonban Vujin és Zarabec nagyon elkezdték érezni egymást, így a szünet előtt egyenlítettek és harminc perc játékot követően 14-14 volt az állás.

A második játékrész egy könnyű síppal befújt Ekberg hetessel kezdődött, Bánhidi azonban ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta, így rögtön egalizált. Utána viszont egy érthetetlen szegedi rövidzárlat következett,

a Kiel három ízben is lerohanta a magyar csapatot és először a meccs folyamán háromgólos volt a különbség az egyik fél javára.

Hatalmasat küzdött a Szeged, de a második félidőben nem tudta tartani a lépést a THW Kiellel Forrás: facebook.com/pickszeged

Menetrendszerűen érkezett Juan Carlos Pastor időkérése, majd az intelmek után szerencsére Bodó találata és Sego bravúrja, Bánhidi gólját követően pedig újra csak egy volt a különbség.

És hogy nagyon fájjon a németeknek, egy szemtelen kínai figurából Pedro az egyenlítő gólt is megszerezte,

40 percnyi játék után tehát ugyanott voltak a csapatok, ahol a kezdősípszót megelőzően.

A 3-0-s rohamot sajnos a jelek szerint megérezték a szegediek, mert újra a németek kerültek előnybe, méghozzá kettővel. Balogh ráadásul a túloldalon ziccert rontott, vagy fogalmazzunk úgy, Landin bravúrral hárított, majd jött három német lerohanás és mire feleszmélt a magyar csapat, sajnos ötre nőtt a különbség. Pastor természetesen kikérte újabb idejét, ezúttal viszont nem jött be úgy, mint előző alkalommal, Vujin ugyanis rögtön utána hatra növelte az előnyt.

Védekezésben hatalmasat javult a Kiel, szegedi oldalon pedig némi tanácstalanság volt megfigyelhető, főként a támadások lezárásban. Az utolsó öt percre 28-21-el fordultak a csapatok, ami annak fényében volt különösen fájó, hogy bő negyedórával azelőtt még 19-19 volt az állás.

A végére megtartotta hétgólos előnyét a Kiel, 29-22-vel zárult a találkozó, így pokolian nehéz feladata lesz a MOL-Pick Szegednek, ha innen meg akarja fordítani a párharcot.

Balogh Zsolt a lefújást követően így értékelt:

Rengeteg labdát is eladtunk, velem az élen, a Kiel kapusa pedig nagyszerűen védett, ezek összessége vezetett a vereséghez. Nagyon jó első félidőt játszottunk, alighanem az kivett belőlünk, így erőnlétileg is nehezebb dolgunk volt, mentálisan pedig a sok kapusbravúr rogyasztott meg minket.