Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntésének értelmében Sopron rendezi a 2018-as női Euroliga négyesdöntőjét 2018. április 20-22-én. A legjobb négy közé bejutó Sopron Basket együttese ezzel óriási lehetőséget kapott arra, hogy folytassa idei sikersorozatát.

A FIBA Europe megkeresésére a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sikeres intenzív egyeztetést folytatott a financiális háttér megteremtése érdekében.

Ennek eredménye, hogy kormányzati támogatással, Sopron városa az MKOSZ és a Sopron Basket összefogásának eredményeképpen április 20-22. között Sopron adhat otthont a sorozat döntőjének.

Az erről szóló megállapodást szerdán Kamil Novak a FIBA európai szekciójának igazgatója, Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára, valamint Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője írta alá.

Ismét megtelhet a Novomatic Arena, ahol először rendeznek Euroliga Final Fourt Fotó: Mudra László - Origo

A Final Four párosítása: Sopron Basket (magyar) - Yakin Dogu (török), UMMC Jekatyerinburg (orosz) - Dinamo Kurszk (orosz).

Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője: "Szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki tevékenyen közreműködött abban, hogy ez az esemény Magyarországra, Sopronba kerülhetett.

Török Zoltán, a soproni női kosárlabda csapat ügyvezető igazgatója emlékezetes Final Fourt ígér Fotó: Polyak Attila - Origo

Szalay Ferenc az MKOSZ elnöke kiemelte, a Sopron Basket sikere az elmúlt évtized legnagyobb eredménye a magyar klubkosárlabdában.

Sopron sokszorosan bizonyított házigazdaként, hiszen adott otthont felnőtt női Eb-nek, utánpótlás kontinenstornáknak, biztosan kiváló házigazdája lesz a női Euroliga négyesdöntőjének is. Ez a rendezés Sopron városa, a helyi klub, s kiemelten a magyar kosárlabdázás hatalmas sikere!

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke szerint a Sopron sikere az elmúlt egy évtized legkiemelkedőbb magyar szereplése a női kosárlabda Euroligában Fotó: Hirling Bálint - Origo

Dr. Fodor Tamás, Sopron Város polgármestere elmondta, hogy Sopron nemzeti sportváros, a kosárlabdázás magyarországi fellegvára és nagy öröm számára, hogy Sopron erre a hétvégére a női kosárlabdázás európai fővárosa lehet.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester. A Kormány és Sopron városa, valamint az MKOSZ összefogása viszi Sopronba a női kosárlabda Euroliga Final Fourt Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának a rendezvény kiemelt támogatásáért, amely mellé Sopron büszkén csatlakozott.

Kamil Novak, a FIBA európai szekciójának igazgatója: Sopron komoly kosárlabdamúlttal rendelkező város. A Magyar Kosárlabda Szövetség, a soproni klub profi hátterére építve választotta ki a várost

Kamil Novak, a FIBA európai szekcióigazgatója szerint sikeres Final Four előtt állunk Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Salih Zeki Fazlioglu

2015-ben a FIBA női Kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportjának, majd több utánpótlás kontinens tornának, így az előttünk álló U20-as női Európa bajnokságnak is otthonául.

Magyarország eddig egyszer rendezett női kosárlabda Final Fourt, tizennégy évvel ezelőtt, 2004-ben Pécs volt a házigazda. Final Fourt a legrangosabb európai kupasorozatban 1997 óta rendeznek a nőknél.

Sopron méltó házigazdája lesz a női kosárlabda Euroliga Final Fournak Forrás: robertharding/Michael Runkel/Michael Runkel

A hazai rendezéssel a Sopron óriási lehetőséget kapott arra, hogy tovább folytassa az Euroligában bemutatott idei sikeres szereplését.

A Novomatic Arénában ebben a sorozatban az orosz Kurszk, a cseh USK Praha és a Fenerbache tudott csak nyerni,

igaz, hogy idegenben a Sopron mind a Fener, mind a Prága ellen visszavágott, a Fenerbachét pedig 2-1-es összesítéssel ki is ejtette a negyeddöntőben.