Vágólapra másolva!
A Sopronban megrendezett női kosárlabda Euroliga Final Four első elődöntője, a Dinamo Kurszk-UMMC Jekatyerinburg összecsapás a szakemberek szerint a sorozat előrehozott döntőjének felelt meg. A világsztárokkal teletűzdelt két orosz csapat nem is okozott csalódást, volt itt minden: látványos zsákolás, elképesztő védőmunka, kiváló egyéni teljesítmények. Na, meg 84-77-es Jekatyerinburg-győzelem.

A két csapat közül a négy közé jutott Sopron a Kurszkkal szerepelt egy csoportban. Az oroszok mind Sopronban, mind hazai pályán nyerni tudtak. Az idegenbeli mérkőzésen nem volt esélye a magyar csapatnak, a hazain lett volna, ha a bírók nem fújják el annak a meccsnek a negyedik negyedét.

Mindenesetre azt semmiképpen sem tekinthettük hátránynak, hogy a magyaroknak a török Yakinnal kell megküzdeniük és nem a két orosz csapat egyikével.

Már az első negyedben lehetett látni, hogy ez a kosárlabda olyan magas szintű, amelyet Magyarországon nagyon ritkán, vagy éppen soha nem nézhetünk. Egy hónappal ezelőtt az orosz bajnoki mérkőzésen a Jekatyerinburg 102-62-re mosta le a Kurszkot, nem véletlenül volt téma ez a negyvenpontos győzelem a soproni elődöntőt megelőzően. A Jekatyerinburg 206 cm magas olimpiai bajnok amerikai légiósa, Brittney Griner, aki nyert már olimpiát (2016) és világbajnokságot (2014) a világ legtermészetesebb módján zsákolt egyet - ez akkor is szenzációs mozdulat volt, ha Griner fizikai adottságai alkalmassá teszik őt e kivételes mozdulatra.

A Kurszk az első félidőben nagyszerűen tartotta magát, a nagyszünetben 43-42-re vezetett, mert az egykor Sopronban is játszó Angel McCoughtry (ő kétszeres olimpiai és világbajnok) és a szerb Európa-bajnok, Sonja Pterovics klasszisteljesítménnyel rukkolt ki.

Óriási csatát és nagyszerű játékot hozott a két orosz szupercsapat elődöntője Forrás: Origo

Nagyot változott a kép a második félidőre, mert a pályára egy másik Jekatyerinburg érkezett meg. Az amerikai Maya Moore (kétszeres olimpiai és világbajnok) vezetésével szedte daradokra a Kurszk játékát az UMCC. A harmadik negyed vége után 69-59 volt az állás a Jekatyerinburg javára, amely 11 ponttal nyerte meg ezt a játékrészt.

A Kurszkon csak a csoda segíthetett volna, hogy innen fordítson és izgalmassá tegye az első elődöntőt.

A Kurszk szempontjából 61-74-nél úgy tűnt, lehet a dologból valami. Csakhogy Grinert nem lehetett tartani - sem támadásban, sem vdekezésben.

Az előző FinalFour MVP-je, Angel McCoughtry ilyen kosarakkal próbálta meccsben tartani a Kurszkot:

Bár a Kurszk tényleg mindent megpróbált, ez most kevés volt az UMMC ellen. 84-77 a vége, a Jekatyerinburg döntős és várja ellenfelét, a Sopron-Yakin mérkőzés győztesét, míg a Kurszk vasárnap a bronzmérkőzésen szerepelhet majd.

Női kosárlabda Euroliga Final Four, elődöntő: Dinamo Kurszk-UMCC Jekatyerinburg 77-84 (21-23, 22-19, 16-27, 18-15)

A Sopron Basket-Yakin Dogu elődöntő 20 órakor kezdődik ezt az Origo élőben közvetíti.