Vágólapra másolva!
A Rába ETO 7-1-es vereséget szenvedett vasárnap az FC Barcelonától az UEFA Futsal-kupa zaragozai négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

A győriek jóvoltából először szerepelt magyar együttes a sorozat négyes döntőjében.

A spanyol Javier Rodríguez, a győriek vezetőedzője 2012-ben játékosként hódította el a trófeát éppen a katalánokkal, előtte pedig kétszer volt győztes csapat tagja.

A második félidőben kijött a tudáskülönbség Forrás: Facebook/ETO Futsal Club

A magyar együttes csak az első félidőben tudta megszorítani jóval esélyesebb ellenfelét. Akkor 0-1 után még egyenlített, és a szünetre is csak 2-1-es hátránnyal vonult az öltözőbe, a fordulás után viszont egyértelmű fölénybe került a Barcelona. A mesterhármast szerző brazil Esquerdinha négy góllal zárta a négyes döntőt, ami rekordbeállítás a torna történetében.

A döntőben a spanyol Inter Movistar 5-2-re legyőzte a portugál Sportingot.

Eredmény
a 3. helyért:
FC Barcelona (spanyol)-Rába ETO 7-1 (2-1)
-----------------------------------------
gólszerzők: Esquerdinha (12., 20., 29.), Mario Rivillos (29.), Ferrao (30., 32.), Lozano (35.), illetve Álex (19.)