Vágólapra másolva!
Még mindig nehéz feldolgozni azt, ami április 28-án, szombat este a Papp László Budapest Sportarénában történt. A magyar férfi jégkorong-válogatott 16 másodpercre volt az újabb csodától, hogy 2008 és 2015 után újra feljutást ünnepelhessen. Először ehhez több mint 8000 kilométert kellett utazni Szapporóba, majd alig több mint 400-at Krakkóba, most viszont itthon örülhetett volna mindenki. Ehelyett a döbbenet, a keserűség és az üresség maradt. Véget ért a valaha volt legkaotikusabb divízió I/A vb, amelyet még évekig fogunk emlegetni.

Amikor a vb előtt beszéltem a játékosokkal és Jarmo Tolvanen szövetségi kapitánnyal, mindegyikőjük kiemelte, hogy ez talán minden idők legerősebb divízió I/A mezőnye, ahol bárki megverhet bárkit. Akkor ez persze inkább tűnt udvariaskodásba öltöztetett semmitmondásnak, főleg a britekre nézve, akiket szinte mindenki a 6., utolsó helyre sorolt mint biztos kiesőket. Aztán majd a magyar-kazah-szlovén-olasz-lengyel ötösfogat megküzdhet a feljutásért.

A papírforma egy kitalált, nem létező szó

Nyitómeccs, Nagy-Britannia – Szlovénia 3-1. A fogadóirodák 14-szeres pénzt fizettek a szigetországiak győzelmére. Akkor már lehetett sejteni, hogy ez a vb a körbeverésekről, a papírforma megszűnéséről és a véget nem érő számolgatásokról fog szólni. Mi 3-0-ra kikaptunk a torna esélyesének számító Kazahsztántól, de az a játék, amit az első 40 percben mutattunk, bizakodásra adott okot. Másnap aztán le is győztük egyik mumusunkat, Olaszországot, Szlovénia pedig másodszor is vereséget szenvedett, borult minden. Főleg szerdán, amikor a szlovénok megtáltosodtak ellenünk és 4-1-re győztek, de az olaszok is megverték Kazahsztánt, a britek pedig a lengyeleket. 9 mérkőzés után beállt a totális körbeverés, azaz:

az olaszok legyőzték a kazahokat 3-0-ra, akik a briteket 6-1-re, akik a lengyeleket 5-3-ra, akik a szlovénokat 4-2-re, akik a magyarokat 4-1-re, akik az olaszokat 3-2-re. És bezárult a kör.

Példátlan eredménysorozat, bármelyik csapat esélyes maradt a feljutásra, de ki is eshetett. Aztán legyőztük a lengyeleket, majd jöhetett a zárónap, 64 változóval (4x4x4 végeredmény).

Délelőtt még arra is volt sansz, hogy kieshetünk, ugyanakkor a feljutásra is, viszont egyik csapatnak sem volt csak a saját kezében a sorsa. Először a kazahok kiütötték a lengyeleket, így az eldőlt, hogy ők biztosan búcsúznak. Majd a következő meccs is kedvezően alakult számunkra, Olaszország ugyanis legyőzte Szlovéniát, így biztossá vált: ha 60 perc alatt nyerünk Nagy-Britannia ellen, megvan az A-csoport.

Négy csapat sorsa fordult egyetlen góllal

59:45-ig meg is volt. Korán vezetést szereztünk, amihez még egy gólt hozzá tudtunk tenni, 10 perccel a vége előtt zsebben érezhettük a sikert. Aztán egy védelmi megingás, nem tudtunk felszabadítani, szépítettek a britek. Hári János még büntetőt is lőhetett a 3-1-ért, de kihagyta (hokiban ez persze egyáltalán nem ritka, sőt, több büntető marad ki, mint amennyit értékesítenek), majd jött a kritikus utolsó perc. A britek lehozták a kapust, hogy 6 emberrel tudjanak támadni, és ez sajnos be is jött. 23 másodperrcel a vége előtt még nálunk volt a korong, de nem sikerült kiütni a harmadból, 8 másodperc múlva már 2-2 volt az állás.

23 másodperc a végéig, nálunk a korong. A többi már sajnos történelem Forrás: IIHF

A Papp László népe megdermedt, egyedül a brit kispadon, a brit szurkolók szektorában, valamint a mobillátó mellett lehetett kitörő örömöt látni. Utóbbi helyen azért, mert ott figyelte lélegzetét visszafojtva az összecsapást az olasz válogatott, amely ezzel a brit góllal szintén feljutott az elit-vébére.

Merthogy, ha nem kapunk gólt, így nézett volna ki az élmezőny: 1. Kazahsztán 9 pont, 2. Magyarország 9 pont, 3. Nagy-Britannia 9 pont, 4. Olaszoroszág 9 pont. Négyes holtverseny, körbeverés, amiből a kazahok és mi jöttünk volna ki jól. Aztán ez lett a vége, miután a britek a teljesen jelentéktelen, a magyar játékosok és a közönség számára kínzással felérő büntetőpárbajt is behúzták: 1. Nagy-Britannia 11 pont, 2. Olaszország 9 pont, 3. Kazahsztán 9 pont, 4. Magyarország 7 pont.

Azaz nemcsak nekünk, hanem a kazahoknak is feljutásába került az a kapitális hiba, ami végül ahhoz vezetett, hogy az egész tornán fantasztikusan védő, a legjobb kapusnak megválasztott Vay Ádám kapjon egy védhető gólt. Megint szívszorító vége lett egy budapesti vb-nek. 2011-ben Olaszország a hirtelen halálban győzött le minket, most egy védelmi baki vetett véget a fiesztának.

Kevés lőtt gól, sok ajándékba adott

Ahogy Erdély Csanád is elmondta, végre egyszer a kezünkre játszottak a külső körülmények, de nem tudtuk megragadni az esélyt. Taktikai, technikai, fizikai, vagy fejbeli hiba vezetett idáig? Teljesen lényegtelen az eredmény szempontjából. De nézzük, milyen általánosságokat lehetett észrevenni azon az 5 meccsen, amit játszott a magyar válogatott.

  1. Szuper Levente után úgy néz ki, ismét megvan az a kapus Vay Ádám személyében, aki hosszú évekig viheti a hátán a csapatot. Ahogyan tette az összes mérkőzésen. Nem marasztalnám el az utolsó gólért, nélküle esélyünk sem lett volna a feljutásra.
    Vay Ádám lett a vb legjobb kapusa Forrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra
  2. A védekezés jóindulattal is csak közepes volt. Egyrészt dicséretes, hogy a csapatvédekezés jól működött, alig kaptunk olyan gólt, amikor ellenfél szépen megkomponált akcióból talált be, nem rohantak át rajtunk.

    Viszont a gólok többsége a védelem ügyetlenkedése miatt született: bizonytalankodás a védőharmadban, eladott korong, nincs „takarítás" a saját kapu előtt.

    A szlovénok két ingyen találatot is kaptak tőlünk, de a lengyelek és a britek is hálásak lehetnek a magyar védőknek. Az egész tornán a legnagyobb gondot a magyar csapatnak az okozta, hogy kijusson a saját harmadából. Ki kell mondani, ez a hátsó alakzat messze van az A-csoport szintjétől.

  3. Mi lőttük a legkevesebb gólt a vb-n,

    még a kettes gólátlagot sem értük el.

    Persze, nem kell mindenkit megszórni, egy jó védekezéssel párosulva eredményes is lehetne a kevésgólos stratégia, de ez itt nem volt meg. Egyébként nem is a támadójátékkal volt a legnagyobb gond, inkább a befejezésekkel. Elképesztő ziccereket hagytunk ki, miközben a találataink vagy brusztolásból, vagy egyéni villanásokból születtek.

    Sebők Balázs üde színfoltja volt a tornának, személyében az Aranygeneráció leköszönése óta a legtehetségesebb magyar csatárt láthatjuk,

    de Erdély Csanádnak, Galló Vilmosnak, Hári Jánosnak és az egészséges Sofron Istvánnak is voltak jó pillanatai.

  4. Végtelen küzdés. Ami miatt a hokiválogatott különleges. Ez a csapat nem alibizik, nem játszik lélektelenül. Rosszul, az lehet. Becsúszik 1-2 rövidzárlat, igen. De azt senki nem mondhatja, hogy ne csúsznának-másznának a jégen a játékosok és hogy ne tenne meg mindenki mindent a győzelemért. A szív mindig a helyén van, amely varázslatosan össze tud kapcsolódni a világ legjobb szurkolótáborával.
A közönség ismét bebizonyította, hogy a világ legjobbja Forrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Lehet firtatni, hogy érdemeltünk-e továbbjutást. Lehet a „magyar sorsra" fogni, hogy megint a hajrá, az utolsó percek nyomása, mint 2009-ben Szlovákia ellen, vagy a már említett 2011-es döntő. Tegye, aki szeretné. Le lehet írni a csapatot, hogy „ha most nem sikerült, soha nem fog." De nem érdemes. A jégkorong az egyik, ha nem a legkiszámíthatatlanabb csapatsport. Ha valaki pénzt tett Nagy-Britannia tornagyőzelmére, az úgy fürdőzhet a nyereményben, mint Dagobert bácsi. Ha bárki azt mondta volna, hogy Kazahsztán és Szlovénia sem jut fel, valószínűleg belenevetnek az arcába.

Szóval, nem érdemes senkit se temetni, vagy már előre kijelenteni, hogy jövőre sem jutunk fel. Hiszen erről a csapatról sem gondolta volna senki, hogy az utolsó meccsen a feljutásért fog játszani.

Annyit lehet kívánni, hogy az a 16 másodperc értékes tanulópénz legyen mindenki számára.