Vágólapra másolva!
A Győri Audi ETO KC elképesztő játékot bemutatva, esélyt sem adva elődöntőbeli ellenfelének, 26-20-ra legyőzte a CSM Bucurestit, és bejutott a női kézilabda BL budapesti Final4-jának vasárnapi döntőjébe. A főszereplők természetesen határtalan boldogsággal értékeltek a lefújás után.

"Elképesztő, micsoda csapatteljesítményt nyújtottunk ezen a mérkőzésen"

– kezdte Görbicz Anita, aki öt dobott góljával oroszlánrészt vállalt a sikerből.

"Fantasztikusan védekeztünk, ez volt a kulcs a győzelemhez. De ezzel már a mérkőzés előtt tisztában voltunk,

egész héten azokat az elemeket gyakoroltuk, amik most tökéletesen ültek a CSM ellen.

Szerencsére a támadójátékunk is összeállt, így pedig nem is lehetett kérdés, hogy mi jutunk tovább."

Görbicz Anita ezúttal is igazi vezére volt a győri női kézicsapatnak Forrás: Csudai Sándor - Origo

A mérkőzésen végig domináló győriek csupán egyszer inogtak meg, akkor a második félidő közepén a románok egyenlítettek, Ambros Martín azonban időt kért, és rendet tett a fejekben.

„Megmondom őszintén, már nem emlékszem, pontosan mit mondott, de hajtott minket, és továbbra is a védekezés fontosságát emelte ki, ami

rögtön utána újra tökéletesen működött, így nem engedtük a CSM-nek, hogy akár csak egy percre is elhiggye, hogy lehet esélye.

Álomkézilabdával a Final4 döntőjében a Győri Audi ETO

A 2018-as női EHF Bajnokok Ligája Final4 első elődöntőjében a zsúfolásig megtelt Papp László Sportarénában a Győri Audi ETO KC a CSM Bucurestivel csapott össze a fináléba jutásért. Ambros Martín címvédő együttese az első pillanattól kezdve uralta a mérkőzést, és végül 26-20-s győzelemmel jutott a vasárnapi fináléba.

Az első Final4-jában szereplő Stine Oftedal hasonló a véleményen volt, mint Görbicz.

„A védekezésünk egyszerűen szenzációs volt. Az, hogy a klasszisokkal teletűzdelt CSM Bucuresti ellen

az első 10 percben nem kaptunk gólt, szerintem egyedülálló.

Mindent betartottunk, amit előzetesen megbeszéltünk, és bár voltak jó periódusai a riválisnak, végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Mindig a lehető legjobb teljesítményünket próbáljuk nyújtani, ez a mostani pedig olyan volt, amivel joggal bizakodhatunk a végső sikerben."

Oftedal első Final4 meccsét játszotta, nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az elődöntő első gólját szerző, majd még háromszor eredményes Eduarda Amorim szerint is végig az történt a pályán, amit a győriek akartak.

„Szinte lélegezni sem hagytuk őket, végig az volt az érzésem, hogy

ezen a mérkőzésen nem történhet olyan, ami váratlanul érintene minket.

Nagyon felkészültünk a CSM-ből, tudtuk, hogy mire kell odafigyelnünk támadásban és mire védekezésben. Most jöhet a megérdemelt pihenő, de még csak a feladatunk felét teljesítettük, az igazi megmérettetés a vasárnapi döntőben vár ránk."

Jogos a győri lányok öröme: 26-20-as győzelmükkel bejutottak a Final4 vasárnapi döntőjébe Forrás: Csudai Sándor - Origo

Ha már döntő, kíváncsiak voltunk, hogy ha választani lehetne, akkor a Vardart vagy a Rosztovot szeretnék-e ellenfélül a győriek, vagy legalábbis a holland légiós, Yvette Broch.

"Két nagyszerű csapat játssza a másik elődöntőt, de

igazából teljesen mindegy, melyikük lesz az ellenfelünk, nekünk csak magunkra kell koncentrálnunk.

Ha meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt, meg lesz az esélyünk a történelmi címvédésre."

Hogy ez sikerül-e, az

vasárnap a 18.00 órakor kezdődő fináléban derül majd ki, amelyet a macedón Vardar Szkopje ellen vív majd az ETO.

Edzői értékelések

A meccset követő sajtótájékoztatón a két edző így értékelt:


Ambros Martín (Győri Audi ETO KC): Fontos volt, hogy végig nyugodtak maradjunk a meccsen, az eredménytől függetlenül. Mindenki tudta a taktikát, próbáltuk nyomás alatt tartani az ellenfelet és agresszívan védekezni, ez pedig úgy gondolom, sikerült. Gratulálok a csapatnak, büszke vagyok a lányokra, hogy egy ilyen nehéz szezon után is bejutottunk a döntőbe, a szenzációs szurkolóknak pedig köszönjük a buzdítást.

Per Johansson (CSM Bucuresti): A mérkőzés elején túlságosan tiszteltük a győrieket, ezzel alaposan megkönnyítettük a dolgukat, de hiába kapaszkodtunk vissza 16-16-nál döntetlenre, nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőséggel, hogy átvegyük a vezetést. Ha ott sikerül átvenni a vezetést, talán minden másképpen alakul, de összességében nem tudtunk mit kezdeni a Győr elképesztő védekezésével, 20 dobott góllal pedig nem lehet BL-elődöntőt nyerni.