A Veszprémbe visszatérő magyar klasszis lett a BL legjobb kapusa

handball Horizontal
Vardar's Arpad Sterbik Capar and Barcelona's Valero Rivera Folch (R) vie during Handball EHF Champions League Final Four semi final match between HC Vardar and FC Barcelona Lassa in Cologne, western Germany, on June 3, 2017. / AFP PHOTO / Ina FASSBENDER
Vágólapra másolva!
Sterbik Árpád, a címvédő macedón Vardar Szkopje vajdasági kapusa bekerült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája álomcsapatába, amelynek összetételét pénteken hirdették ki.

Az európai szövetség tájékoztatása szerint a szavazáson szurkolók ezrei, valamit a média számos képviselője vett részt.

A címvédő macedón együttesből egyedül a kapus került a legjobbak közé a voksoláson. A spanyol válogatottal Európa-bajnoki címvédő Sterbik Árpád a következő szezonban ismét korábbi klubját, a Veszprémet erősíti.

Sterbik Árpád készül bemutatni egy bravúrt a Barcelona elleni BL-mérkőzésen Forrás: AFP/Ina Fassbender

Kilenc játékosra és egy edzőre lehetett voksolni, a tíz kiadó helyből nyolcat foglalnak el a négyes döntőben érdekelt csapatok, csak a barcelonai Dika Mem és a Telekom Veszprémet búcsúztató dán Skjern beállója, a korábban a bakonyiaknál is megforduló norvég Bjarte Myrhol tudott "befurakodni" a listára. Az idén (is) első számú esélyesnek számító Paris Saint-Germain ellenben négy posztra is delegált játékost.

A kölni négyes döntő első napján, szombaton a Vardar a francia Montpellier együttesével találkozik az elődöntőben. A másik ágon a Paris Saint-Germain és a HBC Nantes találkozik egymással.

Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy nem jutott magyar csapat a négy közé. Idén a Veszprém és a Szeged is a rájátszás első körében, a legjobb 14 között búcsúzott.

A férfi Bajnokok Ligája álomcsapata:
kapus: Sterbik Árpád (spanyol, Vardar Szkopje, macedón)
balszélső: Uwe Gensheimer (német, Paris Saint-Germain, francia)
balátlövő: Sander Sagosen (norvég, Paris Saint-Germain)
irányító: Nikola Karabatic (francia, Paris Saint-Germain)
beálló: Bjarte Myrhol (norvég, Skjern HB, dán)
jobbátlövő: Dika Mem (francia, Barcelona, spanyol)
jobbszélső: David Balaguer (spanyol, HBC Nantes, francia)
a legjobb védőspecialista: Luka Karabatic (francia, Paris Saint-Germain)
a legjobb fiatal játékos: Romain Lagarde (francia, HBC Nantes)
a legjobb edző: Patrice Canayer (francia, Montpellier HB, francia)

A négyes döntő programja, Köln:
szombat, elődöntők:
HBC Nantes - Paris Saint-Germain 15.15
Vardar Szkopje-Montpellier HB 18.00

vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00