Vágólapra másolva!
Egy korszak lezárul a magyar vízilabda sportban. Hat év után távozik Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség éléről. A korábbi szövetségi kapitány a szeptemberi férfi vízilabda Világkupa után már nem folytatja az elnöki munkát. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ki lehet az utódja. Mindenesetre Molnár Tamást meglepte Kemény Dénes döntése.

Kemény Dénes 2012 decemberében lett a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. A korábbi szövetségi kapitány elárulta, ahogy 1997 óta sosem, úgy ezúttal sem indokolja meg döntését. A szeptember végén leköszönő szakember az elnökségnek javasolni fogja a legközelebbi ülésen, hogy hívjon össze rendkívüli elnökválasztó közgyűlést.

„Szerintem mindenkit váratlanul ért, személy szerint engem mindenképp. Nyilván

- árulta el a szövetség egyik alelnöke, Molnár Tamás az Echo TV-nek.

Előttem az utódom? Forrás: MTI/Kovács Tamás

A lehetséges utódok között lehet akár a két alelnök, Vári Attila vagy Molnár Tamás is.

„Nagyon váratlanul jött ez a dolog, nem hiszem, hogy ebben a kérdésben ma kell dönteni. Amint hallottam, az én nevem is felmerült. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő" - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok korábbi center.

Kemény Dénes elnöksége alatt a magyar férfi válogatott világbajnoki címet, vb-ezüstöt, illetve Európa-bajnoki ezüstöt és bronzot nyert, míg a női csapat az Európa-bajnoki arany és bronzérem mellett vb-harmadik lett.