A franciák visszavágtak a magyar női kosárlabda-válogatottnak

magyar női kosárlabda
Nem véletlenül ünnepel a magyar női kosárlabda-válogatott, a litvánok ellen aratott 73-70-es diadal tényleg bravúr
Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott nyolc ponttal kikapott a házigazda francia csapattól a Landerneau-ban rendezett szombati barátságos mérkőzésen.

Eredmény, barátságos mérkőzés
Franciaország-Magyarország 88-80 (21-20, 19-23, 20-16, 28-21)
a magyar válogatott legeredményesebb játékosai: Határ, Nagy D. 18-18, Dubei 10

A két együttes pénteki meccsét a magyarok nyerték 73-57-re, és még vasárnap is megmérkőznek egymással.

Székely Norbert szövetségi kapitány alakulata a múlt héten kikapott Csehország válogatottjától, amelyet egy nappal később legyőzött.

A magyar együttes az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, november 16-án Albánia csapatával játszik, a zárónapon, november 21-én pedig a százszázalékos oroszok vendége lesz. Jelenleg a második helyen áll a csoportjában három győzelemmel és egy vereséggel úgy, hogy kétszer legyőzte a második helyre esélyes litván válogatottat.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével bonyolítják le, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.